Otthonra találók / ÍRÓK

GÖNCZ ÁRPÁD

GÖNCZ ÁRPÁD (BUDAPEST 1922 BUDAPEST 2015)

Író, műfordító, politikus, a Magyar Köztársaság elnöke 1990–2000 között. Középosztálybeli polgári családba született, jogi diplomát szerzett. Politikai pályafutása a Független Kisgazdapártba való belépésével kezdődött 1945-ben, majd a párt feloszlatása után fizikai munkásként kereste a kenyerét. Az 1956-os forradalom idején a Magyar Parasztszövetség munkájában vett részt, majd bekapcsolódott az ellenállásba. Két évvel később, a Bibó-per másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, amnesztiával szabadult 1963-ban. A börtönévek alatt mélyítette el angol nyelvtudását, amelynek köszönhetően olyan világhírű szerzők műveit tette ismertté hazánkban, mint Tolkien, Updike, Vonnegut, Faulkner. Írói, műfordítói munkásságát számos hazai és nemzetközi elismeréssel jutalmazták, a Magyar Írószövetségben elnöki tisztséget is viselt. Az 1980-as évek végétől ismét a politika állt élete középpontjában, a Szabad Demokraták Szövetségének egyik alapítója és vezetője volt. 1989-ben ő nyitotta meg Nagy Imre és társai újratemetési szertartását, a rendszerváltás jelképes eseményét. Az első szabad választások után, 1990-ben az új Országgyűlés a Magyar Köztársaság elnökévé választotta. Az Óbuda Díszpolgára címet 1993-ban kapta meg.

GÖNCZ ÁRPÁD ÉS ÓBUDA

Felnőtt életének döntő részében, 1947–1990 között lakott a Bécsi úti 88. szám alatt, ahová életének legfontosabb eseményei kötötték: itt kezdték közös életüket feleségével, ide születtek gyermekeik, itt tartóztatták le 1957-ben, a börtönből való szabadulása után itt kezdett új életet és lett író, műfordító, tanár. Irodalmi munkásságának csaknem egésze az óbudai otthonhoz kötődött. A kötődés erejét jelzi, hogy köztársasági elnökké választása után csak nehéz szívvel tudott elköltözni a lakásból. Végakaratában azt kérte, hogy az állami vezetőket hagyományosan megillető Fiumei úti Nemzeti Sírkert helyett az óbudai temetőben helyezzék örök nyugalomra. Számára az otthon egyben a hazát is jelentette, amelynek szolgálatát legfőbb és legmegtisztelőbb feladatának és kötelességének tartotta. Egykori lakóházában 2022-ben nyílt meg a Göncz Árpád Emlékhely.