MÓRA LÁSZLÓ (ZENTA 1890 – BUDAPEST 1944)

Tanító, költő, író, lapszerkesztő. Édesapja, Móra István, valamint nagybátyja, az ünnepelt Móra Ferenc révén beleszületett az irodalom és a pedagógia világába. Kisgyermekként a Bácskában nőtt fel, itt szívta magába az egész életét meghatározó rendíthetetlen hazaszeretetet. Az I. világháborús hadifogság után hazatérve sorscsapásként élte meg a trianoni békediktátumot, szülőföldje elcsatolását. Ennek hatása nagy erővel jelenik meg költeményeiben. Az írás mellett a tanítás volt meghatározó életében. Pápán szerzett tanítói diplomát, majd Óbudán teljesedett ki pedagógiai munkássága. Szakmai írásai mellett főleg gyermekverseket és meséket publikált. Művei a haza- és istenszeretet mellett leginkább a családról, az otthonról szólnak. Gyermekeknek szóló irodalmi lapok szerkesztője volt, több irodalmi társaságban viselt tisztséget. 1944. december 29-én feleségével együtt, tisztázatlan körülmények között veszítették életüket. Műveit 1945 után hosszú időre tiltólistára tették.

MÓRA LÁSZLÓ ÉS ÓBUDA

Kisgyermekként került Óbudára apja tanári munkája révén. Később ő maga is a Hunor utcai és a Vörösvári úti elemi iskolákban tanított. 1934-ben iskolát alapított a szegény, téglagyári gyerekeknek a Külső-Bécsi úton, amelynek első igazgatója lett. Fia is ebben az iskolában tanított, ahová közel 130 szegény gyermek járt. Több pedagógiai cikkben írt a „szegénység iskoláiról”, illetve az iskola felépítésének nehézségeiről. Óbuda oktatási helyzete élete végéig szívügye volt. Rövid ideig a Szentendrei utcában (mai Hídfő utca), majd 1930-tól a Testvérhegyen, a Domoszló útján lakott családjával. Az otthon, amely az író értelmezésében a trianoni békediktátumtól sújtott hazát jelentette, kiemelt szerepet játszott életében és műveiben. Hitvallása szerint az otthon az a hely, ahol a család hazaszeretetre, imádságra, gondoskodásra és elhivatottságra tanítja az utódokat, a következő nemzedékeket.