Otthonra találók / ÍRÓK

KISS KÁROLY

KISS KÁROLY (MAKÓ 1930 – BUDAPEST 1998)

Publicista, író, műfordító, elkötelezett városvédő. Makón született, kispolgári családban. Gyermekként került Óbudára, majd az élet másfelé sodorta. Már 20 éves korától jelentek meg versei, publicisztikái, emellett lapszerkesztői, színházdramaturgi munkákat végzett, folklórkutatásai önálló köteteket eredményeztek. Hosszú évekig volt a Magyar Nemzet főmunkatársa. Lírikus művei, a kisemberek problémáival foglalkozó kritikus hangvételű publikációi mellett értékvédő írásaival vált széles körben elismertté.

KISS KÁROLY ÉS ÓBUDA

Óbuda két meghatározó periódusban volt élete színtere. Itt töltötte gyermekéveit, tanulmányait az Árpád Gimnáziumban végezte. Másodszorra, immár véglegesen 1970-ben költözött vissza családjával a kerületbe, először a Kerék utcába, majd a Lajos utca 116. számú házba, ahol haláláig élt. Szenvedélyes városvédő volt, igazi lokálpatriótaként hevesen lépett fel a városrendezés visszásságai, az oktalan épületbontások ellen. Neki köszönhető többek között Krúdy Gyula egykori lakóházának megmentése is. Városvédő tevékenységéért 2014-ben posztumusz Pro Óbuda-díjat kapott.