GYIMESI LÁSZLÓ (KESZTHELY 1948 BUDAPEST 2020)

Költő, író, műfordító, kulturális szervező. Vegyésztechnikusi végzettsége révén tudott elhelyezkedni az Óbudai Gázgyárban, azonban egyre inkább a szellemi élet felé fordult. Eltökélten képezte magát, hamarosan a kulturális élet szervezője lett, több évtizeden át irányítva az üzem művelődési házát. Emellett verseket, regényeket és színpadi műveket írt, görög írók műveit fordította magyarra. A Gázgyári Művelődési Ház bezárását követően a Csillaghegyi Közösségi Házban folytatta kultúraszervező tevékenységét. Évtizedeken át aktív résztvevője volt Óbuda szellemi életnek, több alkalommal nyerte el az Aquincumi Költőverseny első díját.

GYIMESI LÁSZLÓ ÉS ÓBUDA

Különböző helyszíneken 1966-tól élt Óbudán, majd a hetvenes években sikerült megteremtenie végleges otthonát a gázgyári munkástelepen, ahol egész tevékeny életét töltötte. Számára a Gázgyár és a hozzátartozó lakótelep páratlan kohéziót jelentett, ami idővel kifogyhatatlan témává és anekdotaforrássá vált. Mindig büszke volt zalai származására, ám igazi óbudai lokálpatriótaként hatalmas helyismerettel rendelkezett, mindenhez volt egy kis története. Hűségesen kötődött választott, második szülőföldjéhez, „új tájhazájához”, Óbudához. Szakmai és emberi elhivatottságát, munkaszenvedélyét mély lokálpatriotizmus egészítette ki. A III. kerületi kulturális és művészeti tevékenységének elismeréseként megkapta az Óbuda Kultúrájáért és a Pro Óbuda-díjat.