VARANNAI AURÉL (BUDAPEST 1900 – BUDAPEST 1989)

Író, publicista, irodalomtörténész, műfordító. Óbudán született, édesapja Stern József királyi tanácsos, közjegyző, az Óbudai Zsidó Hitközség vezetője volt. A politikáról való értekezés természetes volt otthonukban. Budapesten jogot, a Sorbonne-on esztétikát hallgatott. Párizsi évei alatt kezdett írni. Pályafutásának elején közgazdasági dolgozatokat közölt, élesen támadta a kormány gazdasági és pénzügyi elképzeléseit. Retorzióként rövid időre internálták. A II. világháború idején évekig raboskodott katonai fegyházban és büntetőtáborban. A háborút követően a Reuters tudósítójaként több leleplező írása is megjelent a kialakuló kommunista diktatúráról. Többször ítélték hosszabb-rövidebb szabadságvesztésre, az írás és fogolylét kettőssége egész életét végigkísérte. Az 1956-os forradalmat a The New York Times tudósítójaként élte meg. A forradalom után elsősorban az angol–magyar kulturális kapcsolatok történetét kutatta, valamint kortárs amerikai írók műveit fordította.

VARANNAI AURÉL ÉS ÓBUDA

Óbudán született, egy asszimilálódni vágyó zsidó családban. A család a Zichy utca 7. szám alatt lakott egy tágas, nagypolgári lakásban, gyönyörű könyvtáruk volt. A „boldog békeidők” korszakában szinte falusi földbirtokoshoz hasonlóan éltek, saját szőlővel, borral, gyümölcsössel. Gyermekéveit és kamaszkorát is Óbudán töltötte, az Árpád Gimnáziumban érettségizett. Idővel átköltöztek a Lajos utca 146. szám alá, amely lakás aztán az író tulajdonába került. A családi fészek, a gondtalan gyermekkor emlékei egész felnőttkorában vele maradtak, hiába Krisztinavárosban alapított családot. „Az én régi szülőfalum a girbe-gurba Lajos utca és a Zichy utca környéke.” Idősödő fejjel írásainak visszatérő témája lesz a 20. század elejének Óbudája, a polgári jólét, a békebeli kisváros közösségi ünnepei: az úrnapi körmenet, a Péter-Pál-napi búcsú és a szüreti mulatság.