FÉJA GÉZA (LÉVA-SZENTJÁNOSPUSZTA 1900 – BUDAPEST 1978)

Író, tanár, politikus, irodalomkritikus, könyvtáros, a magyar népi írók vezető alakja. Elcsatolt szülőföldjéről 1920-ban menekült Budapestre. Fiatalon kezdett politizálni, a magyar parasztság problémáit kutatta. Küzdött a magyar vidékért és lakóiért, a sorsára hagyott tanyavilágért, amelyet nyers valóságában mutatott be, vállalva a következményeket. 1937-ben jelent meg nagyhatású, Viharsarok című könyve, amelyért perbe is fogták. A II. világháborút követően bő egy évtizedig nem jelenhettek meg írásai, de egyéniségére jellemző aktivitással vállalt szerepet a közösségi művelődésben. Gazdag életművét a könyvek, tanulmányok, versek, irodalomkritikák és publicisztikák mellett tanári munkássága tette teljessé.

FÉJA GÉZA ÉS ÓBUDA

Élete utolsó periódusában, 1971-ben költözött családjával Óbudára, a Szőlő utcai, újonnan épült „Faluház” egyik panellakásába. Szerette a környezetet, baráti körével korábban is sokszor megfordultak itt. Vonzotta a városrész hangulata, kiskocsmái, vidékiesen kedves helynek tartotta. Napi sétái a mostani Krúdy-negyed, az öreg utcák és a piac felé vezettek. Ami a régi Óbudából megmaradt, az az idős írót szülőhelyére, Lévára emlékeztette.