TOLDALAGI PÁL

„Az életemnek titka, hogy nem voltam magamtól én sosem megszabadítva."

Legyen áldott

Reggel felé madárcsapat
fütyörészik a fákon
s az ablakomból a hegyek
pihenő testét látom.
Olyanok, mint a hasaló
agarak, és a tiszta
üveglapszerű láthatár
ragyog a soha vissza
nem térő, drága pillanat
fényében. – Legyen áldott
a kertész, aki anyaként
gondozza a virágot;
a földműves, ki lovakat
hajt és kifárad estig
és aratáskor ágy helyett
az anyaföldre fekszik;
a munkás, aki robotol
magának és a gyárnak
és áldottak az asszonyok,
kik gyermekükre várnak.

Toldalagi Pál, 1956–1976 között