SZÉCSI MARGIT (BUDAPEST 1928 – BUDAPEST 1990)
Költő. Szegény munkáscsaládból származott, gyermek- és ifjúkorát Pestszentlőrincen töltötte. 1948-tól népi kollégistaként az ELTE bölcsészhallgatója volt, ekkortól jelennek meg első versei az Új Idők és a Csillag című irodalmi lapokban. Utóbbinak szerkesztője is lett. 1953-tól, fia megszületését követően kizárólag az írásaiból élt. Tehetsége mellett a kemény, külvárosi gyermekkorából származó szívóssággal és elszántsággal jutott az irodalmi elitbe. Erős képi világ, hatásos jelképek, a népies hagyományra épülő modern mondatszerkezetek jellemzik műveit, amelyből kiemelkednek az ún. hosszúversek, verskatedrálisok. Férjével, Nagy László költővel nem csupán házastársak, de egymást inspiráló szellemi társak is voltak a költészetben.
SZÉCSI MARGIT ÉS ÓBUDA
1967-ben költöztek férjével, Nagy Lászlóval Óbudára, az Árpád fejedelem útja 61-66. szám alatti társasházba. Az otthon egyben a munkahelyet is jelentette, az alkotás helyszínét, ahol együtt – de mégis külön – dolgozhatott költőtársával, férjével. Óbuda a nyugalom világa volt, ahol kiteljesedhetett művészete és családi élete, ám műveiben nem jelenik meg a városrész. Az otthon képét számára is a gyermekkor élményei határozták meg. Költészetének elsődleges forrását a lőrinci évek szegény, de csodákban gazdag időszakából merítette, amiről mély érzelmekkel írt verseiben.