NAGY LÁSZLÓ (FELSŐISZKÁZ 1925 – BUDAPEST 1978)

Költő, műfordító, grafikus. Egy bakonyi faluból, paraszti családból származott, amelyben a gazdálkodás mellett a műveltségre is volt igény. A tehetséges ifjút kezdetben festő-képzőművész irányban indították el, ám az 1940-es évektől a költészet vált számára az elsődleges kifejezési móddá. Ekkor jelentek meg első versei. 1953–1957 között a Kisdobos című gyermeklap szerkesztője, 1959-től haláláig az Élet és Irodalom főmunkatársa. Irodalmi állása mellett főként bolgár nyelvről való műfordítással is foglalkozott. A 20. századi magyar líra egyik legnagyobb hatású mesterének tartják, költészetének hatása alatt nemzedékek sora indult el. Páratlan népszerűségét köteteinek húszezres példányszámban való megjelenése is bizonyította. Képekben gazdag, dallamosan hullámzó nyelvezete nem csupán kortársaira volt átütő hatással, írásai kortalanná, örökérvényűvé váltak.

NAGY LÁSZLÓ ÉS ÓBUDA

Feleségével, Szécsi Margittal 1967-ben költöztek Óbudára, az Árpád fejedelem útja 61-66. szám alatt újonnan épült társasházba, amely élete utolsó szakaszának lakhelyéül szolgált. A hely nyugodt helyszínt biztosított az alkotáshoz és a pihenéshez, kamaszfiuk felneveléséhez. A ház pincéjében volt egy kis műhelye, ahol délutánonként fafaragással foglalkozott, mert ahhoz is művészi szinten értett. Verseiben nem jelenítette meg Óbudát, csupán élete utolsó három évében született naplójában idézi meg a Dunára néző ablakából elétáruló látványt: a természet meghitt csodái, a Margitsziget, a sirályok, evezősök, uszályok bekéretőztek a feljegyzésekbe. Haza azonban Iszkázra ment, a Bakony lábánál lévő faluba. A gyermekkorban átélt élmények, a falusi hagyományok és hiedelemvilág határozták meg egész életét és költői kifejezésmódját, amelyek verseiben és képzőművészeti alkotásaiban is megjelentek.