PETERDI PÁL

„1930-ban költöztünk Csillaghegyre. Ez akkor szabályos falu volt, kerekes kutas udvar tartozott a házhoz, szomszédaink még petróleumlámpával világítottak. Fürdéskor mi is fölpumpáltuk a kútvízből a vizet a padlásra, onnan csurgattuk le aztán... Szüleim önállóságra neveltek, már öt-hat éves koromban nemegyszer egyedül maradtam késő éjszakáig. Fönn aludtam a padlástérbeli kis manzárdszobában, ott az árnyékok között nevetőgörcsöt nemigen lehetett kapni. Ha vihar jött, még a villany is kialudt, s hiába vacogtam, meg kellett edződnöm. S talán épp ezek az élményeim adtak tartást a későbbi, komolyabb dörgés-villámlásokhoz.”

„Azt hiszem, mindahányan megőriztük a nagy meccsek légkörét, a versenyszellemet, és persze – mint édes grundjukat a Pál utcaiak – Óbudát. Ki csak az emlékezetében, ki pedig – mint én – olyannyira, hogy ide származottként is a szülőföldjének érzi.”

Peterdi Pál, 1984