Fél évszázad a lignit nyomában
A Mátrai Erőmű szerepe Magyarország gazdaságában
Az 1965-től épülő és 1969-től üzemelő visontai Mátrai Erőmű ZRt. az ország legnagyobb széntüzelésű erőműve. Teljesítménye 950 MW, melynek 93%-át lignit, 7%-át földgáz elégetéséből nyerik. A társaság saját bányáiban (Visonta és Bükkábrány) külfejtéssel termeli ki a villamos energia előállításához a lignitet. Az ásványvagyon becsült összmennyisége meghaladja az 1 milliárd tonnát. Az erőmű 2 db 100 MW, 1 db 220 MW és 2 db 232 MW teljesítményű szenes, valamint 2 db 33 MW teljesítményű gáztüzelésű blokkja a magyarországi villamosenergia-termelés 18%-át biztosítja.
Az egykori Mátraaljai Szénbányákat is magában foglaló Mátrai Erőmű ZRt 1993-tól az erőművet és a két bányát egyesítő vertikális integrációban működik. Az 1998-tól végrehajtott teljesítmény- és élettartam-növelő felújításoknak és környezetvédelmi beruházásoknak (füstgáz-kéntelenítő berendezés, sűrűzagyos salak-pernye elhelyezési technológia), valamint a kiemelkedő minőség-, és környezetirányítási rendszernek köszönhetően a Mátrai Erőmű napjainkban is korszerű és környezetbarát üzem. Az erőmű számottevő járulékos gazdasági hasznot is hajt:
Az észak-magyarországi lignit
Az észak-magyarországi lignit a középhegység déli lejtője és a Nagyalföld északi pereme alatt helyezkedik el Aszódtól keleti irányban egészen a Bódva völgyéig mintegy 8-12 km szélességben.
A Mátra-bükkaljai szénmedence a Pannon-tó partjának mocsári láp és láperdő képződményeiből fejlődött ki. Az egykori környezet jellegzetes növényei voltak a nád, a káka, a sás és a mocsári ciprus, de gyakoriak voltak a fenyőfélék és a lomblevelűek is (tölgy, bükk, platán és a juhar). Az egykori növényzetet részben a tavi lerakódások, részben pedig a nagyesésű, az Alföld felé tartó folyók hordalékai borították el. Így keletkeztek az elszenesedett növényi részek felhalmozódása nyomán a lignittelepek a nagy rétegnyomás és magas hőmérséklet hatására.
A lignit alkalomszerű bányászata az 1850-es években Tard és Bogács, ill. ipari kitermelése az 1890-es években Rózsaszentmárton (akkoriban Fancsal) környékén kezdődött, de nagy lendületet akkor vett, amikor az 1950-es években rendszeres kutatásokat kezdtek a Mátra- és Bükkalján.
Visontán az 1960-as évek közepén került sor a bányanyitásra, majd 1985-ben kezdte meg működését a Mátraaljai Szénbányák Vállalat bükkábrányi külszíni fejtésű lignitbányája. 1989-ig a kisgépes (lánctalpas, egykanalas diesel-hidraulikus kotrógépek) bányaművelés volt jellemző, 1990-től viszont nagygépek (marótárcsás kotrógépek, szalagkocsik, hányóképző gépek, merítéklétrás kotrógépek, széntéri kotrógépek) beüzemelésére és szalagpályák kiépítésére (17 km) is sor került.
1992-ban megalapították a Mátrai Erőmű Részvénytársaságot, majd 1993-ban lezajlott az erőmű és a bányák integrációja.
A bükkábrányi bánya termelése mintegy 3,5-3,8 millió tonna/év.
A világ legnagyobb kompakt marótárcsás kotrógépét, a PE100-1600/1.5x20 jelűt 2009-ben állították üzembe.
A külfejtéses lignitbányászat technológiája:
Kompakt marótárcsás kotrógép és hozzá illeszkedő szalagkocsi, Bükkábrány
Gyártó: SANDVIK Mining and Construktion Materials Handling
Üzembe állítás: 2009
Kotró technikai adatai
Üzemi tömeg: 1 769 t
Elméleti jövesztési teljesítmény: 6.700 lm³/h
Max. jövesztési teljesítmény: 7.300 lm³/h
Max. blokkmagasság: 20 m
Max. blokkszélesség: 40 m
Max. mélykotrás: 1,5 m
Marótárcsa átmérő: 12 m
Merítékek száma: 16 db
Marótárcsa motor teljesítménye: 1100 kW
Heveder szélesség: 2000 mm
Lánctalp szélessége: 4000 mm
Szalagkocsi technikai adatai
Üzemi tömeg: 657 t
Max. szállítási teljesítmény: 7.300 m³/h
Felvevőgém hossza a gép közepétől: 35 m
Ledobógém hossza a gép közepétől: 45 m
Lánctalp szélesség: 2800 mm
Heveder szélesség: 2000 mm
A lignitbányászat és a régészet kapcsolata
A Mátrai Erőmű ZRt. bükkábrányi lignitkitermeléséhez kapcsolódóan 2007 óta folynak megelőző régészeti feltárások a külszíni fejtésű bánya környezetében. Az előzetes terepbejárások során a Herman Ottó Múzeum szakemberei összesen 16 nagyobb kiterjedésű régészeti lelőhelyet azonosítottak. A lelőhelyek nagy számát, a felszínek intenzív fedettségét a terület földrajzi adottságai is magyarázzák: az egykor itt kanyargó Csincse-patak széles árterét két oldalról egy-egy É-D-i irányú magaspart övezi, amelyek minden régészeti korszakban biztonságos terepet nyújtottak az emberi megtelepedés számára. A legelső lakosokkal már a földművelés kezdetétől, azaz a neolitikumtól számolhatunk, de a kora és középső rézkor, a kora bronzkor, a vaskor, a római császárkor, illetve a népvándorlás kor avar korszakának települései, temetkezései és leletei is szép számban váltak már ismertté a területen.