A Föld felszínétől a középpontja felé haladva mindenhol nő a hőmérséklet. A változás mértékét, mely nem egyforma a Föld különböző pontjain, az ún. geotermikus gradiens adja meg. Ez földi átlagban 3°C/100 m. Ha hazánk területén fúrnánk egyre mélyebbre magunkat a Föld belsejébe, 100 méterenként átlagosan 5–7°C-kal magasabb hőt kellene elviselnünk. Ezt elsősorban az okozza, hogy a Pannon-medencében a földkéreg vékonyabb a világátlagnál. Mivel ez csak 24–26 km vastagságot jelent, a forró magma is közelebb van a felszínhez, mint általában. Igaz, a magma fűtő hatását jelentősen csökkenti, hogy a medencét meglehetősen vastagon töltik ki az olyan jól hőszigetelő üledékek, mint a miocén kori agyagok és homokok.

Mire használjuk bolygónk természetes belső hőjét ebben az épületben?
A „Pannon-tenger Múzeum”-ot a földhő segítségével fűtjük és hűtjük. A fűtési rendszer két vízkörből áll. Az első körben fagyálló folyadék kering nagyrészt az épületen kívül a föld alatt. Ehhez a körhöz tartozik 8 db, 100 m mélységig függőlegesen lefúrt talajszonda is. Miközben a szivattyú ezeken keresztül megforgatja a folyadékot, az a mélyben 15°C-osra melegszik fel, majd visszatér az épületben elhelyezett hőszivattyúba.
A hőszivattyú az alacsony hőmérsékletű víz hőenergiáját felhasználva melegíti fel a második vízkör vizét 35–40°C-ig, amelyet szintén szivattyúk keringetnek meg az épület padlózatában és mennyezetében.
Ugyanez a rendszer nyáron egy hőcserélő segítségével a felszínre érkező 15°C-os fagyálló folyadékot felhasználva tudja hűteni az épületet.
Külön érdekesség, hogy a talaj hőjét felvevő talajszondákat miocén kori rétegbe fúrták.

1. kép A Föld belső szerkezete és hőmérsékleti viszonyai
2. kép A Föld hőáramtérképe. Forrás: Clint Conrad, University of Hawaii
3. kép Magyarország izotermikus térképe 1000 m mélységben. Forrás: eBRAND, 2010