1492. október 12-én Kolumbusz Kristóf hajói elérték a Bahama-szigeteket és ezzel a vikingek után az európaiak újra felfedezték az amerikai kontinenst. Csaknem 80 évvel később Abraham Ortelius flamand térképkészítő és földrajztudós, aki az első modern atlaszt, a Theatrum Orbis Terrarum-ot készítette (1570), arra hívta fel a figyelmet, hogy Amerika keleti partvidéke csaknem pontosan összeilleszthető a minimum 2800 km-re lévő Afrika és Európa nyugati partvidékével. Az atlasz 1596-os antwerpeni kiadásában azt vetette fel, hogy a három kontinens valószínűleg földrengések és áradások miatt sodródhatott el egymástól.
Az érdekes ténnyel sok természettudós, pl. Francis Bacon és Benjamin Franklin is foglalkozott, ám megnyugtató magyarázattal ők sem tudtak szolgálni. A 19. század második felében már sokan egyet értettek abban, hogy valaha léteznie kellett egy szuperkontinensnek (Gondwana), akárcsak a Tethys-ként emlegetett óceánnak. Egyes, a déli félteke kontinensein talált fossziliák, geológiai bizonyítékok, valamint korábbi elméletek figyelembe vételével végül Alfred Wegener német meteorológus, sarkkutató és földtantudós alkotta meg a kontinensvándorlás elméletét (1912). Eszerint a kontinensek nem voltak mindig mai helyükön, hanem sok millió év alatt egymáshoz képest jelentősen elmozdultak, sőt még régebben egyetlen széttöredező szuperkontinens, a Pangea részeit képezték.
A kontinensvándorlás  elmélete  képezte többek között alapját az 1960-as években kifejlesztett és napjainkban elfogadott lemez- tektonikai modellnek, mely nagyrészt kielégítő magyarázatot ad a kontinensek alakjára és állandóan változó földrajzi helyzetére.

1. kép Abraham Ortelius (1527–1598) flamand térképkészítő és geográfus Peter Paul Rubens festményén (Plantin-Moretus Múzeum, Antwerpen)

2. kép Alfred Wegener (1880–1930) német sarkkutató, geofizikus és meteorológus Johan Peter Koch 1912–1913-as grönlandi expedíciója idején

3. ábra A déli félteke ma már egymástól távol lévő kontinensein egyaránt megtalálhatók egy több mint 300 millió évvel ezelőtti eljegesedés nyomai

4. ábra Egyes perm és triász időszaki fajok fosszíliáinak elterjedési területe arra utal, hogy a déli félteke kontinensei valaha egyetlen szárazföld részei voltak

5. ábra A lemeztektonikai modell szerint a 40–200 km vastag szilárd, de összetöredezett litoszféra (földkéreg és felső szilárd köpeny) darabjai a földköpeny folyékony, asztenoszféra nevű rétegén „úsznak” 0,66–8,5 cm/év sebességgel. Eközben óhatatlanul összetorlódnak, egymást felgyűrik és egymás alá buknak. A mélybe sodródó és ott beolvadó kőzetanyag helyére máshol új, szilárd litoszféraanyag képződik (pl. óceánközepi hátságok). Az alábbi térkép az így keletkező kőzetanyag korát mutatja