12,7–11,6 millió év – szarmata emelet

Magyarország első ősnövénytani lelőhelye, amelyet a magyar paleobotanikus, Kováts Gyula fedezett fel az 1800-as években. Kutatásának eredményeit 1856-ban egy, a tállyai lelőhelyet is bemutató kismonográfiában publikálta. A miocén kori szarmata emeletből a leggazdagabb flórát Erdőbényéről tárták fel. A kutatók több lelőhelyet is számon tartanak. A Barnamáj lejtőjén szürkéskék agyagpalába ágyazódtak a maradványok. A Kővágó-oldalban riolittufa rejt fosszíliákat, míg a Ligetmajor területén a kovaföld rétegeiből tárulnak fel az őslénytani kincsek.
A fosszíliák több erdőtípusra is utalnak. A Quercus kubinyii, a Podocarpium podocarpum és a Zelkova zelkovifolia fajok nagy száma például közepesen mérsékelt, szubtrópusi erdőkre jellemző. Vízparti növényzetet jelez a diófélék megjelenése (Carya és Pterocaria paradisiaca), és vízi, mocsári növénynek számít a Potamogeton, habár az itt nem volt uralkodó faj. A gyertyán (Carpinus sp.) a flóra egyik jellegzetes, ám nem meghatározó eleme. Levelei és termései egyaránt előkerültek Erdőbényéről. A Sabal major, azaz a legyezőpálma előfordulása melegigényes flórára utal. A Cystoseirites partschii nevű, barnaalgákhoz sorolt növény édesvízi környezetben érezte jól magát. A Pinus sp. toboza és tűlevélmaradványai pedig szubtrópusi klímaigényű fenyők egykori jelenlétét valószínűsítik.