1891 augusztusában, Bársony János miskolci városi tiszti ügyész házának alapozásakor az építőmunkások három furcsa formájú követ találtak. Bársony János a két nagyobb, különleges leletet először elajándékozta. A Herman Ottó Múzeumban őrzött, itt látható darabot Széll Farkas debreceni táblabíró kapta, míg a legnagyobbat a kor híres polihisztora, Herman Ottó vehette át, mintegy ajándékként, 1892 karácsonyán.
A tudós, felismerve a lelet jelentőségét, hamarosan alkalmat kerített a másik két darab vizsgálatára is. Tisztában volt azzal, hogy a „szakócák” által végre bizonyítást nyerhet: Európa nagy részéhez hasonlóan, Magyarország területén is éltek emberek a jégkorban! 1893-ban részletes elemzést jelentetett meg az Archaeológiai Értesítőben, ahol egyértelműen a három kőeszköz őskőkori eredete mellett foglalt állást.
Herman Ottót a Bársony-háznál és a következő években Miskolc több más pontján (avasi temető, Petőfi u. 12.) előkerült leletek inspirálták arra, hogy a környék földtani viszonyainak felülvizsgálatát szorgalmazza az akkori földművelésügyi miniszternél, Darányi Ignácnál. Így kapott nemsokára megbízást Kadić Ottokár geológus a Bükk hegység barlangjainak átkutatására. A Kecske-lyuk és a Büdös-pest eredménytelen ásatásai után, Herman javaslatára, a Szeleta-barlangban folytatta a kutatásokat. Ott, az 1906–1913 között kivitelezett feltárásokkal immár megdönthetetlen bizonyítékokat szerzett a kárpát-medencei jégkori emberek egykori létezésére.
Azóta a mai Magyarország területén már több mint száz barlangi és nyíltszíni lelőhelyről ismerjük az őskőkori ember hagyatékát. A kutatás távoli őseink után napjainkban is töretlen.

37. kép Bársony János tiszti ügyész háza Fotó: Szolyák Péter, 2009
38. kép (jobbra) A ,, testvérek" (Magyar Nemzeti Múzeum) Fotó: Szolyák Péter, 2010
39. kép (lent) Herman Ottó (1835-1914)
40. kép Kilátás a Szeletából a hámori völgyre. Fotó: Sz. P., 2007