A paleozoikum végén a kontinensek egy egységes szuperkontinenst alkottak, a Pangeát. E szuperkontinensbe kelet felől a Tethys-óceán ék alakú öble nyomult be. A triász végén, a Föld belső, forró és folyékony kőzetanyagának áramlása következtében a földkéreg néhol felboltozódott, máshol elvékonyodott és széttöredezett. Hasadékrendszerek jöttek létre, melyek növekedésével a kontinensek egyre távolabb kerültek egymástól.
A jura közepén Afrika és Eurázsia közeledésével megindult a Tethys-óceán lassú bezáródása. Ezzel egy időben az Atlanti-óceán növekedni kezdett, először északon, majd délen. Az időszak végén a délen elhelyezkedő Gondwana széttöredezése az Indiai-óceán növekedésének engedett teret. India ekkor önálló szubkontinens volt, Ausztrália és az Antarktisz pedig egyetlen összefüggő földrészt alkottak.
A kréta időszakban a tengerek szintje emelkedett, és sok területet elöntöttek, megszakítva a kontinensek közötti szárazföldi kapcsolatot. Ekkor rakódott le a kőolajtároló kőzetek nagy része. Elindult az Eurázsiai és a Pacifikus hegységrendszer kialakulása. A kontinensek elérték a maihoz hasonló formájukat, viszont jelenlegi helyükre hosszú vándorlás után, a harmadidőszakban érkeztek meg.