A korpafüvek 428 millió évvel ezelőtt jelentek meg. A permben hanyatlásnak indultak, így a mezozoikumban már kisebb fajszámban voltak jelen.
A zsurlók egykor nagyobbak és elterjedtebbek voltak. A késő permtől számuk megfogyatkozott. A későbbi újzsúrlófák az alsó krétáig még előfordultak, de 2–3 m-es magasságuk és 10–15 cm-es törzskerületük már nem közelítette meg őseik méretét.
A páfrányok legkorábbi ősei a devonból (380 millió éve) ismertek, egyes csoportjaik viszont egész a karbon óta maradtak fenn napjainkig.
A triász elején megjelent bennettitesz csoport a kréta végére csaknem teljesen el is tűnt.
A magvaspáfrányok a paleozoikumban jelentek meg a Földön és a mezozoikum végéig léteztek.
A 280 millió éves múltra visszatekintő cikászok a mezozoikumban, kiváltképp a jurában voltak a legváltozatosabbak. Legtöbb akkori csoportjuk már kihalt. A ma élő, modern cikászok valószínűleg a földtörténeti újkorban jelentek meg.
A modern ginkgo a paleogénben jelent meg, de közeli rokonai mintegy 270 millió éve, már a perm időszakban kifejlődtek.
A zárvatermők megjelenésére a krétában került sor. Ez volt az utolsó jelentős változás a növényvilágban.
A toboztermők a karbon végétől léteznek. Csoportjaik a mezozoikum során sokáig uralkodóak voltak, a kréta második felére váltották fel őket számos helyen a zárvatermők. Sok ma is jelentős csoportjuk első képviselői a triászhoz köthetők. Például a fenyőfélék családja, melyek közé legismertebb tűlevelű fáink tartoznak. Vagy az araukária-féléké, melyek a kréta végi kihalás következtében fogyatkoztak meg, főként az északi féltekén. A ciprusfélékhez sorolt legidősebb tobozfosszília, a Parasciadopitys aequata, középső triász korú az Antarktisz területéről.