Vendéglátás és protokoll

Vendéglátás és protokoll

A protokolláris eseményeknek fontos részét képezi a vendéglátás, melynek kedvező kimenetele hatással lehet a fogadó fél sikeres érdekérvényesítésére. A vendéglátásnak és a hozzá kapcsolódó illemnek régmúltra visszatekintő történetisége miatt mára kifejlődött több protokolláris rend és szokás, amik azonban kultúránként, közösségi, intézményi tradíciók szerint különfélék lehetnek. A szervezőnek gondoskodnia kell a vendég jólétéről és tekintettel kell lennie az étkezési szokásaira, vallási, kulturális hovatartozására. A protokolláris vendéglátás hivatalos alkalmai közé tartoznak az ültetéses vagy álló alkalmak: fogadások, büfévacsorák, koktél partik, kerti összejövetelek, díszétkezések, a „cercle” (államfői fogadás), illetve azon tárgyalások, melyeken étel, ital kerül felszolgálásra – ám ilyenkor a kínálás nem zavarhatja meg a tárgyalást. A fogadásokon, társasági összejöveteleken olykor politikai tartalmú megnyilatkozásokra (pl. pohárköszöntők) és kötetlenebb megbeszélésekre is alkalom nyílik.

Díszétkezés

A rangos államközi látogatások alkalmával díszétkezésre kerül sor a hivatalos programok kötelező részeként. A vendéglátás előre meghatározott programrend szerint valósul meg, ideális esetben a meghívó által előírt öltözetben. A menü kiválasztása nagy körültekintéssel történik. Diplomáciai küldöttség esetén hagyományosan a vendéglátó ország nemzeti ételei is felkerülnek a menülapra. Érkezéskor az aperitif jellemzően száraz/alkoholmentes pezsgőt vagy nemzeti italt, alkoholmentes frissítő; a fogásokhoz pedig hozzáillő – főként hazai – borokat párosítunk.

Díszebédre, díszvacsorára közjogi méltóságok, kormánytagok, önkormányzati vezetők, parlamenti pártelnökök, frakcióvezetők, továbbá a tudományos-, és a művészeti élet kiemelkedő személyiségei valamint a nemzetiségek vezető kapnak meghívást.

A díszétkezések a külsőségekben is ünnepélyes alkalmak, melyek gyakori kelléke a névre szóló meghívó, az ültetési rend, a díszes menülap, az elegáns evőeszközök és étkészletek; az asztalokon emellett elegáns virágdísz, esetleg országzászló is elhelyezhető.