A jogászbál táncrendje. A jogászi hivatás éves nagy rendezvénye nagyon távoli időkre nyúlik vissza, az elsőt 1832-ben rendezték. A bált kezdettől fogva az ügyészeknek, bíróknak, minisztereknek, államtitkároknak, közjegyzőknek, jegyzőknek, ügyvédeknek, bojtároknak – egyszóval a jogot végzetteknek és jurátusoknak – szánták, ugyanakkor mindig is az állandó vendégek között lehetett találni a gazdasági élet szereplőit, művészeket, a közélet területéről érkező meghívottakat. A szakmaiságon túl a rendezvény kezdettől egy polgári közeg estélye volt, a kapcsolatépítés, rég elfeledett barátokkal való találkozás remek alkalma. A jogi hivatás sok száz éves hazai története mintegy ezüst tálcán kínálta a lehetőséget a meghívottak számára, hogy évről-évre egy olyan eseményen vegyenek részt, amelyen nemcsak ismereteiket, de kapcsolataikat is nagyszerűen ápolhatják. Ennek az eseménynek egyik emléke ez a korabeli táncrend, amelyen a báli résztvevő felírhatta a belül kialakított táncrenden, hogy kivel táncolt és ismerkedett meg az adott estén.
Magángyűjtemény.