A századelő útkeresői

Álló női akt

Berény Róbert (1887–1953)

Álló női akt

1906
tus, papír, 310 x 210 mm
j.n.
Vétel Berény Róbertnétől, 1962
Ltsz.: 62.59.

Berény Róbert 1905-ben utazott Párizsba, ahol a Julian Akadémián folytatta művészeti tanulmányait több magyar festőtársához hasonlóan, akikkel később megalakította a Nyolcak avantgárd szellemiségű művészcsoportot. A francia fővárosban elsősorban Cezanne, Gauguin és Van Gogh művei formálták művészi szemléletét, de legnagyobb hatással az 1905-ös Salon d'Automne termeiben bemutatott fauve festmények, többek között Matisse művei voltak rá.
1906 és 1907 körül Berény érdeklődésének a középpontjába az emberi test ábrázolása került, számos aktképet festett. Korai akttanulmányait laza, vázlatos ecsetkezelés jellemzi. Az 1906-ban készült tusrajzán a térbeliség érzékeltetése nélkül, vékony, érzékeny vonalhasználattal formálta meg a kompozícióban megjelenő két alakot. Az 1907-es Nő virágvázával című tusrajzán azonban bátrabb, lendületesebb ecsetkezelés látható, itt már a három dimenzió érzékeltetése is foglalkoztatta. Az erős kontúrok mellett a lavírozás a figura plaszticitását emeli ki, míg a testet körülölelő ecsetvonások alak és tér viszonyát érzékeltetik. A kompozíció Berény Nő tükör előtt című olajfestményéhez készült vázlat.
A művek Berény Róbert hagyatékából, özvegyétől kerültek a gyűjteménybe 1962-ben.

Oth Viktória