A századelő útkeresői

A fronton

Mednyánszky László (1852–1919)

A fronton

1915–1917
olaj, vászon, 52 x 41 cm
j.j.l.: Mednyánszky
Vétel BÁV, 1961
Ltsz.: 62.3.

Az első világháborútól a kortársak kezdetben a civilizáció megtisztulását várták, a művészek a népek nagy összecsapásában az új témát keresték. A katonaként besorozottakon kívül a sajtóhadiszálláshoz csatlakozóknak (íróknak, képzőművészeknek, fotográfusoknak) is lehetősége volt a frontok közelében zajló eseményeket megtekinteni. A századvég meghatározó mesterének, Mednyánszky Lászlónak régi álma teljesült, amikor 1914-ben, idős kora miatt csak némi közbenjárással, végre a sajtóhadiszállás tagjaként eljuthatott a frontra. Rögtönzött vázlatok százaival igyekezett megragadni a felbolydult világ képeit. A háború testet-lelket próbáló, fenséges, borzalmas, egyben az emberi természetet, az emberiség legmélyebb ösztöneit megmutató küzdelmet jelentette számára, melynek elementáris erejéből újratöltekezhet az alkotó.
A fronton című művén a hideg elől kabátjukba burkolózó kiszolgáltatott, jórészt arctalan katonákat ábrázolt, amint egy nehezen meghatározható térben, talán épület és kerítés előtt állnak tétován, vacogva. Néhány kontúrral és színfolttal kérlelhetetlen lényeglátással volt képes megjeleníteni a monarchiáért harcba induló, otthonuktól elszakadt emberek bizonytalanságát, félelmeit.
A művet közvetlenül a képzőművészeti gyűjtemény alapítását követően vásárolták a BÁV-tól.

Róka Enikő