Czigány Dezső (1883–1938)

Csendélet

1920 körül
olaj, vászon, 84 x 94 cm
j.b.f.: Czigány D.
Vétel BÁV Kossuth Lajos utcai üzletéből, 1972
Ltsz.: KM.72.2.

Czigány Dezső Wimmer Dezsőként született Budapesten egy bádogosmester fiaként, az 1900-as években magyarosította nevét Czigányra. Névválasztásával egyéni szabadságvágyát és szolidaritását is kifejezte: a korban legalacsonyabb társadalmi rétegbe sorolt cigányokkal vállalt közösséget, akiknek vándorló életében a romantikából örökölt toposz szellemében a szabadságot látta.
Tanulmányait Budapesten, Münchenben Hollósy Simon tanítványaként, Nagybányán és Párizsban folytatta, de semmilyen iskolában nem töltött hosszabb időt. Egyéni művészeti hangvétele korán kialakult. Először az 1911-ben, a Nemzeti Szalonban rendezett, Nyolcak kiállításon mutatkozott be. A Nyolcak az első hazai avantgárd csoportosulásként a művészet megújítására törekedtek, tagjaik – köztük Czigány is – hittek a művészet társadalomjavító erejében. Czigányra, ahogy sok más kortársára is nagy hatást gyakorolt az 1907-ben a Nemzeti Szalonban megrendezett tárlat, melyen a hazai közönség először láthatta a francia szimbolista Paul Gauguin, Cezanne és kortársai munkáit.
Amíg életrajza, számos átütő erejű önarcképe, portréja egy igen intenzíven élő, szenvedélyes személyiség képét rajzolják ki, csendéletei „monumentális nyugalmat” sugároznak, a cezanne-i analizálás folytatását mutatják. Az itt kiállított mű enteriőrbe helyezi a csendéletet, a sötét háttérben egy arckép, egy óra és egy tükör sejlik fel, s emeli ki a fehér terítőre helyezett kancsót és a zsúfoltan megrakott tálakat gyümölcsökkel. Elképzelhető, hogy e festmény akkor készült, amikor kizárták a Magyar Képzőművészek Egyesületéből, mert a Tanácsköztársaság idején részt vett a Művészeti és Múzeumi Direktórium munkájában. 1920 és 1924 között ezért nem állíthatott ki sem a Képzőművészeti Társulat, sem a Nemzeti Szalon tárlatain.
A képzőművészeti gyűjtemény újraalapításának első időszakában törekedtek a századvég és századelő modern művészeinek legjelentősebb korszakából vásárolni, de gyakran csak korábbi vagy későbbi, ám az életműre jellemző darabokra bukkantak. Czigány művészete nem hiányozhatott a gyűjteményből, a festményt a BÁV üzletéből vette meg a múzeum 1972-ben.

Molnárné Aczél Eszter