Mattis Teutsch János (1884–1960)
Kompozíció (Lélekvirágok)
1910-es évek vége
tempera, olaj, karton, 30 x 38 cm
j.j.l.: MT
Vétel Bakos Geraldinától, 1986
Ltsz.: KM.86.24.
A brassói születésű Mattis Teutsch az 1910-es évek elejétől kezdődően fokozatosan bekapcsolódott a budapesti művészeti életbe, szoros szálak fűzték Kassák Lajos köréhez. A szobrászati képzést is kapott művész a látott valóságtól eltávolodó fa-, illetve linóleummetszetei az 1916 és 1919 között Kassák által szerkeszett MA lapszámaiban is megjelentek. A MA szervezésében került sor első önálló kiállítására is 1917-ben Budapesten. Az évtized végére kapcsolatba került az európai művészet legmodernebb irányzataival, művei a német Der Sturm című folyóiratban is megjelentek és több nyugati nagyvárosban is kiállított. Műveit expresszív vonal- és színhasználatuk miatt gyakran a német expresszionizmussal állítják szellemi rokonságba. Mattis Teutsch az 1910-es évek második felétől egyre elvontabb kompozíciókat alkotott, melyekre a szakirodalom később Lélekvirágok-sorozatként hivatkozik. Az 1910-es évek második felében, valamint az 1920-as évek legelején készült festményeire jellemző az egymás köré épülő íves formákból és színsávokból kialakított kompozíció, melynek belső magját egy erősen absztrahált, sok esetben valamiféle ember-, fa- vagy növénymotívumként ábrázolt központi figura adja.
Oth Viktória