Művészet a két világháború között - 2. nézet

Olasz kikötő

Aba Novák Vilmos (1894–1941)

Olasz kikötő

1930
tempera, rétegelt lemez, 60 x 50 cm
j.j.l.: ABA-NOVÁK
Vétel a BÁV 40. képaukcióján, 1976
Ltsz.: KM.76.50.

Aba-Novák Vilmos 1928-ban a Római Magyar Akadémia igazgatója, Gerevich Tibor kezdeményezésére létrehozott ösztöndíjban részesült. A rendkívüli rajzkészséggel megáldott festő művészetét és művészi pályáját a római tartózkodás alapvetően befolyásolta. Ott tapasztalta meg, hogy az évszázadok során a temperával festett táblaképek maradtak meg a legjobb állapotban, a legélénkebb színvilággal. Ezért maga is elkezdett fehér alapozású fatáblákra temperával festeni. Festékeit porból és kötőanyagból maga keverte, sőt egy időben kísérletezett saját festékek gyártásával is, megélhetést remélve a német gyártmányoknál olcsóbb, minőségi termékektől.
Az itt kiállított olasz tájképen megfigyelhetőek Aba-Novák olaszországi időszakának jellemzői: a hegyoldalba épült, tipikus itáliai tengerparti város képét a festő jellegzetes, lendületes ecsetvonásai határozzák meg. Az alkonyati vagy vihar által keltett erős fény-árnyék hatások, a sötét és világos tónusok közül ki-kiemelkedik egy-egy élénk színfolt, mint az egyik ház piros teteje vagy egy hajó narancssárga vitorlája. Aba Novák az ifjúkori barát, Patkó Károly társaságában nemcsak Róma környékét, de szinte az egész félszigetet bejárta.
A Fővárosi Képtár az 1970-es években BÁV aukción vásárolta ezt az Aba-Novák-festményt, amely a gyűjtemény egyetlen tőle származó darabja.

Molnárné Aczél Eszter