Művészet a két világháború között - 3. nézet

Lap a DUR mappából

Kassák Lajos (1887–1967)

Lap a DUR mappából

1924
tus, barna papír fotókartonra ragasztva, 340 x 245 mm
j.b.l.: KASSÁK
Ajándék Piros Sándortól, 1989
Ltsz.: KM.89.5

A Tanácsköztársaság bukása után a baloldali értelmiségiek és művészek Bécsbe menekültek a Horthy-rezsim fehérterrorja, politikai megtorlásai elől. Az osztrák fővárosban nagy létszámú magyar közösség gyűlt össze politikai emigránsokból és az 1920-ban bevezetett, a nemzetiségek és a zsidók arányát a felsőoktatásban korlátozó numerus clausus-törvény miatt kivándoroltakból. A bécsi emigráció csak az 1926 őszén meghirdetett általános amnesztiarendelet után széledt szét.
Kassák Lajos és sógora, Uitz Béla, a MA című folyóirat szerkesztői a Tanácsköztársaság idején szerepet vállaltak az írói és művészeti direktóriumban. A bukás után Kassákot néhány hónapra be is börtönözték. 1919 telén érkezhetett Bécsbe, ahol 1920 tavaszán már megjelent az újraindított MA első száma. A folyóiratot 1920–1925-ig szerkesztette, kiváló művészetszervezőként ismét maga köré gyűjtve a kivándorolt aktivista művészek mellett immár európai alkotókat is. Az újabb irányok megismerését követően az expresszionizmus formakincsét a MA számaiban a dada és a konstruktivizmus megoldásai váltották fel. Kassák képzőművészeti tevékenysége is bécsi emigrációja idején kezdődött, itt kiadott kötetei dadaista és konstruktív kettős kötődést mutatnak, a dada játékossága és a geometria révén.
A húszas években a néhány száz példányban nyomott grafikai albumok segítségével tudtak a művészek kapcsolatot teremteni más európai művészeti központokkal. A DUR mappa eredetileg 15 számozott és aláírt példányban 5 tusrajzzal és borítóval jelent meg. A feketével rajzolt kompozíciókat szerkesztett dinamizmus jellemzi. A művész néhány egyszerű eszköz segítségével, hullámzó, szaggatott vonalakkal vezeti a szemet a szigorú mértani formák között. A ritmus és a mozgás, a dúr hangnemre utaló cím zenei asszociációkat keltenek. 1924 elején csatlakozott a MA munkatársaihoz Josef Matthias Hauer zeneszerző, a kortárs atonális zene jeles képviselője. Kassák 1924-ben a MA több számában közölte Hauer zeneelméleti írásait.
A DUR mappából mindössze egy teljes, eredeti példányt őriznek magyar közgyűjteményben, a Szombathelyi Képtárban. A Fővárosi Képtár gyűjteményébe ez az egyetlen eredeti lap egy magángyűjtő, Piros Sándor ajándékaként került. 1971-ben Németországban készült a mappából sokszorosított grafikai utánnyomás.

Árvai Mária