Derkovits Gyula (1894–1934)

A hazának erős férfiakra van szüksége (Ünnepi szónok)

1930
tus, papír, 240 x 197 mm
j.j.f.: D.Gy.
Vétel özv. Radnai Bélánétól, 1963
Ltsz.: KM.63.27.

A Hősök emlékkövének felavató ünnepsége 1929. május 26-án olyan megrázó élmény volt Derkovits Gyula számára, amit több tollrajzában is feldolgozott. Az újságok részletesen beszámoltak az ünnepi gyűlésről, a beszédekről és az ezeket követő díszszemléről. A Millenniumi Emlékmű előtti téren (csak 1932-ben kapta a Hősök tere elnevezést) grandiózus csoportokban sorakozott fel a díszőrség, mely az alabárdos-sisakos testőrökből, palotaőrökből és a sastollas süveget, atillát és hosszú köpenyt viselő koronaőrökből állt. A másik oldalon foglaltak helyet az ország vezető méltóságai díszmagyarban vagy zsakettben, ahogy a meghívottak számára előírták. Az ünnepi pódiumon Bethlen István miniszterelnök és Sipőcz Jenő, a főváros polgármestere mondott beszédet.
Derkovits pusztán néhány vonallal, a tusba mártott tollat meg-megnyomva, s ezáltal pusztán vékonyítva-vastagítva a kontúrokat, találóan vázolja fel a jelenetet. A képkivágás és az erős alulnézet ábrázolási eszközeivel tudja kisméretű művébe összesűríteni a nagyszabású esemény sok elemét a Millenniumi emlékművel együtt, mely nem pusztán kulissza, hanem az egész esemény szellemi kerete. A katonák tarkójának és a szónoklatot áhítattal hallgatók arcának ábrázolása nem éppen hízelgő. Bethlen az irredenta gondolat jegyében fogant szónoklatában példaképként állította hallgatósága elé a honvédő harcban elesett katonák önfeláldozását és bátorságát. Kijelentette, az emlékkő számára nem sírkő, hanem talapzat, amelyen az ezeréves Magyarország újjáépül. Derkovits szónoka nem portré: sem a szikár Bethlen, sem a sajtófotók alapján ítélve szabályos vonású, visszafogott, cvikkeres, bajuszos polgármester vonásait nem ismerhetjük fel benne. A díszmagyart viselő ellenszenves, agresszív, testes alak, akinek fején groteszk módon billeg a kicsi Bocskai-sapka, s sonkakezeivel szinte szétmorzsolja a terítőt, nem azonosítható személy, hanem mindazoknak az embereknek és eszméknek a megtestesítője, akik és amelyek ellen a művész megsemmisítő szatírájával lázad. Ő, a szociáldemokrata és kommunista mozgalom szimpatizánsa, akinek személyes élménye volt a háború pokla, amelyben egész életére kiható testi-lelki sérülések érték, úgy gondolta, hogy a háború csak az elnyomó osztályok érdekeit szolgálja. Minden ízében tiltakozik az urak világa és a háborús propaganda ellen.

Bakos Katalin