1994
hímzés, kék fonal, nyers festővászon, hablemez, 12 x 200 cm, 2 db
j.n.
Vétel a művésztől, 2020
Ltsz.: KM.2020.8.1.

Benczúr Emese első szöveges hímzését három héten keresztül készítette három alapozatlan festővászon-csíkra. Egy nyári főiskolai utazó kiállítás után csak kettőt talált meg a szemétben az Epreskertben, a Magyar Képzőművészeti Főiskola műteremkertjében. „Nem tisztítom ki – mondta egy interjúban –, a főiskolai hozzáállás mementója így. Benne van, hogy valakinek kellett, de az is, hogy úgy kezelik, mintha nem érne semmit. Amikor a hímzés és a szöveg egy munkán belül egyszerre megjelent, azt éreztem, hogy na végre, ez én vagyok. Hogy nekem mostantól ez fontos. Abban a percben megértettem, miről van szó, összeállt a kép.”
Benczúr 1996-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán. Dacára az 1990-es évek elején elindított képzőművészeti főiskolai reformoknak, az újító szellemű, határterületeken alkotók sokszor ütköztek falakba. Választott technikai és tartalmi elgondolásai szembementek a hagyományos műfajhatárokkal, és kihívások elé állították a még mindig konzervatív szemléletbeli korlátokkal és „értékes” műfajok mentén működő főiskolai képzést.
A hímzés egy szinte mantraszerűen ismétlődő, szövegen keresztüli gondolkodás. A De jó lehet annak... a művészeti munkához való viszonyról, a folyamatosan az idő és a teljesítmény szorításában való működésről és az alkotói tevékenységre kiszakítható időről szól. Kérdéseket fogalmaz meg a művészet autonómiájáról és a kép és írott szó kapcsolatáról. A pályakezdő művészek állandó megélhetési dilemmáira is utal, a művészet mint nem fizetett munka paradoxonára, demisztifikálva a kivételesnek tartott alkotói státuszt. Választott mondatai játszanak a büntetés, szorgalom, kötelesség fogalmaival, kifordítva olyan nevelési szlogeneket, mint az „ismétlés a tudás anyja”. Finom iróniával illetik a hímzés és varrás tradicionálisan női munkaként elkönyvelt történeti örökségét is. Diplomamunkája is a hagyományos kategória-rendszert, a műfaj- hierarchiát és a rögzített műfajhatárokat feszegette: a Teljesítem a kötelességem (1995) harmincnyolc méteres függönygurtnijára kétszázharmincszor hímezte rá a címadó mondatot egy szemeszternyi idő alatt. Ezt megelőzően A ma sem voltam a strandon (1994) egy nyáron át készült három különböző színű, csíkos nyugágyvászonra vagy szintén ebbe a sorba illeszkedi az egyheti fogyasztását dokumentáló tizennégy meghímzett citromhéja, a Munkám gyümölcse (1996).
1997-ben szerepelt a Luxemburgban rendezett második Manifestán. 1999-ben Bukta Imre, Csörgő Attila, Erdélyi Gábor és Imre Mariann mellett állította ki a Velencei Biennálén Próbáld meg rózsaszínben látni a világot című, a magyar pavilon udvara fölé feszített, rózsaszín selyemre hímzett szövegmunkáját. A művet 2020-ban vásárolta a múzeum NKA támogatásból.

Páldi Lívia