Schaár Erzsébet (1908–1975)

Belső tér (Kapuk)

1968
bronz, 39 cm magas
j.n.
Vétel a művésztől, 1971
Ltsz.: KM.71.30.

Schaár Erzsébet előbb az Iparrajziskolában, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult. Ott ismerkedett meg Vilt Tiborral, akivel 1935-ben összeházasodtak. A két szobrász állandó feszültséggel teli házassága, művészi vetélkedésük termékenynek bizonyult. Sokszor külön utakon jártak, Schaár Erzsébet például nem vett részt az Európai Iskola kiállításain, noha férje többször is szerepelt.
A hatvanas évek második felétől fontos változás figyelhető meg Schaár kisplasztikai munkáiban. Addig önálló figuráit fokozatosan körbevette egy épített környezet. A térrészletekben a ház ősképe jelent meg, ismerős emberi miliő, amely szabálytalan, görbülő vonalaival egyben személyes, lírai, kissé álomszerű is. A terek kiindulópontjául a művész otthona, gyermekkorának boldog világa, a Leányka utcai ház szolgálhatott Budafokon. Felnőttként is sokáig itt lakott, együtt férjével, édesapjával és testvérével, Schaár Magdával.
Az Belső tér/Kapuk című bronz kisplasztika három, hátrafelé szűkülő traktusból álló belső tér, amelyben egy szék foglal helyet. A léptéket kijelölő, az emberi jelenlétet helyettesítő, annak egyben a hiányára is utaló szék szembefordítva áll a nézővel, statikus. Ezzel ellentétben a szűkülő térrétegek dinamikusan egyre befelé, majd a félig nyitott ajtóban végződő leghátsó térrész felé, az ajtón át kifelé irányítják a tekintetet. Mindez a szobor szűk teréből való kijutás, a távozás lehetőségét hordozza. A szék motívum egyúttal Schaár Székek (1967–1972) című kisbronz sorozatát idézi, amelyben viharos házasságuknak állított emléket. A szoborsorozatból Székhistóra címmel Szilágyi Dezső csinált bábszínházi előadást 1975-ben. A kisplasztika oldalfalai nem teljesen zártak, az oldalról beeső fény sejtelmessé teszi a szobor belső terét. Míg a belső tér otthonosnak, ismerősnek tűnik, az ajtórésen túli világ ismeretlen.

Árvai Mária