Akik elmentek és akik itt maradtak- a háború utáni nemzedék - 2. nézet

A próféta

Ámos Imre (1907–1944)

A próféta

1940-es évek
tus, lavírozott tus, papír, 590 x 460 mm
j.b.l.: Amos
Vétel Anna Margittól, 1967
Ltsz.: KM.67.89.

Ámos Imre festőművész a második világháborúban a zsidóüldözés áldozata lett, lágerben vesztette életét. Zsidó származása és vallása mindvégig meghatározták hovatartozását, sosem lázadt sorsa ellen. Szelíd természetű volt, a legnehezebb időkben is tűrt inkább, és a zsidó vallásos magatartástól nem idegen módon várta a csodát. Gyermekkorát Nagykállón töltötte, környezetében a vallás előírásait szigorúan követték, megtartották az ünnepi szokásokat, szertartásokat. Ungár Imreként született, vezetéknevét főiskolai tanulmányai kezdetén Ámos prófétát példaképként választva Ámosra változtatta. Talán életének ebben a nyugodtabb szakaszában még nem sejtette, hogy az Izrael népének bukását jövendölő Ámos próféciájának valóra válását láthatja majd.
Festői szemlélete is túlmutatott a látható valóság szigorú határain, képein a tárgyi világ mellett egyre gyakrabban jelentek meg víziói, eleinte csak elmosódott, halvány, finom látomásokként, majd az idő előrehaladtával egyre erőteljesebb, valóságosnak tűnő jelenésekként, míg az utolsó években már teljesen kitöltötték a képteret.
Próféta című tusrajzán Ámos egyéni szimbólumrendszerének fontos eleme, a tűz kétféle értelemben is megjelenik. A fejtetőnél kicsapó lángok elhivatottságot, elkötelezettséget, tisztaságot jeleznek, míg a váll feletti tűz a világ aktuális állapotára, a pusztulásra, világégésre utal. A látnok-ember, az istenorca hordozója szomorúan, befelé, tragikus látomására figyel.

Árvai Mária