Rozsda Endre (1913–1999)

Kompozíció

1947
olaj, vászon, 110 x 100 cm
j.n.
Vétel Horváth Károlytól, 1985
Ltsz.: KM.85.3.

1937-ben egy Bartók-koncert katartikus élményének hatására a fiatal Rozsda Endre arra a felismerésre jutott, hogy addigi posztimpresszionista festészete nem elég eredeti, nincs szinkronban saját korával. A művészi útkeresés mellett az egyre erősödő antiszemitizmus, homofóbia és a szűkülő élettér is hozzájárultak a döntéshez, hogy élettársával, Barta Lajos szobrásszal 1938-ban Párizsba költöztek. Az École du Louvre tanfolyamait látogatták, barátkoztak a kortárs művészekkel, művészeti jelenségekkel. Rozsda ezekben az években talált rá saját művészi hangjára, a szürrealista absztrakció sajátos, organikus, álomszerű változatára.
A német megszállás miatt Bartával visszatértek Budapestre, túlélték az üldöztetés éveit. Rozsda 1945-ben alapító tagja, majd aktív résztvevője volt az Európai Iskolának. 1945 után született grafikáin még elkülönülnek a meglepően társított biomorf motívumok, festményein azonban már könnyeden kerülnek a vászonra a folytonos alakulásban lévő formák, a szivárványos színek. Kompozíció című képének absztrakt szövedékében minden változik, nincsenek éles határvonalak, nincs figura és háttér. Amit látunk nem megnevezhető, az eleven felület bejárásra ösztönöz. Nem lehet ebben a sokféleségben, tobzódásban linearitást, racionális narratívát, ok-okozati összefüggéseket keresni, a látvány álomszerű. A művész Meditációk című 1998-as, Műcsarnokbéli kiállítása alkalmával publikált írásában tette világossá módszerét: képeit az álomhoz hasonló, tudatosan előidézett állapot, éber álmodás, meditáció ihlette.
Rozsda Endre 1957-ben elhagyta az országot, Franciaországba disszidált. A Francia Intézet akkori igazgatója, Guy Turbet-Delof diplomata segítségével nem sokkal később művei is „kivándoroltak”. Ez a festmény azon kevés kivételek egyike, amely az országban maradt, majd egy magángyűjteményből a múzeumba kerülhetett.

Árvai Mária