Az ötvenes évek - 3. nézet

Kígyóölő

Pátzay Pál (1896–1979)

Kígyóölő

1947 körül bronz, 32 cm
j.n.
Vétel a művésztől, 1961
Ltsz.: 61.396.

Pátzay Pál pályája kezdetén az avantgárd törekvéseihez kapcsolódott, később, az 1930-as években a Római Iskola művészeként a klasszicizáló formavilág felé fordult. Kígyóölő című kismintája a háború utáni első köztéri munkájához, a Raoul Wallenberg-emlékműhöz készült. Wallenberg a vészkorszak idején a budapesti Svéd Nagykövetség munkatársaként üldözötteket mentett. 1945-ben Debrecenbe tartott, hogy kapcsolatba lépjen az Ideiglenes Nemzeti Kormánnyal, ám kíséretével együtt eltűnt, a szovjet állambiztonság börtönében halt meg.
A főváros már eltűnésének évében kezdeményezte a második világháború alatt tízezrek életét megmentő svéd diplomata tiszteletére készítendő szobor állítását. Az emlékmű az újlipótvárosi Szent István parkban kapott helyet, azonban felállítását követően még a leleplezés előtt utasításra elbontották, később az ötvenes években Debrecenben a gyógyszergyár mellett állították fel újra, a szobor újraöntött változata csak az 1990-es évek végén került vissza a tervezett helyére és kontextusába. Pátzay kismintáján a kígyóval viaskodó ember az emberiség mindenkori gonosszal szembeni harcát idézi meg, azonban az adott történelmi pillanatban a fasizmus elleni küzdelmet szimbolizálta.
2022 márciusában, az orosz–ukrán háború kitörésének hatása alatt a kiállítás kurátorai a művet központi helyre állították, mementójaként a háborúellenes állásfoglalás múlhatatlan aktualitásának.

Oth Viktória