Jovánovics György (1939)

Részlet a Nagy Gilles-ből

1967–1968
gipsz, 93 x 46 x 34 cm
j.n.
Vétel a művész családjától (műtermi vétel), 1993
Ltsz.: KM.93.173.

Jovánovics György szobrászatának a kezdetektől fogva szinte kizárólagos anyaga a hófehér, törékeny gipsz. Az 1960-as években alkotott figurális művei efemer monumentumoknak tűnnek, amelyek párbeszédet folytatnak a művészettörténet hagyományaival. Műveinek visszatérő motívuma a hieratikus tartású emberalak és a testet beburkoló textília mint üres héjszerkezet. A Részlet a Nagy Gilles-ből Jovánovics korai alkotói korszakának legfontosabb művei közé tartozik. Kiindulópontja Jean-Antoine Watteau a Louvre-ban található, korábban Gillesként ismert (ma Pierrot címen számontartott) 1718-1719 körüli monumentális festménye: a mű központi alakja a commedia dell’arte ismert karaktere. Félszegen áll a színpad közepén, szinte kitölti a teljes képmezőt, központi pozíciója ellenére is magányos és kiszolgáltatott. Jovánovics szobrán nem maga az emberalak, hanem annak az emléke jelenik meg: a levegőt beburkoló, a semmit körbezáró és ekképpen szinte megfoghatóvá tevő ruhadarab lenyomata mint egy régmúltból meglelt töredék, amely akár Auguste Rodin Balzac köpenyét (1897) ábrázoló szobortanulmányával is összevethető. Jovánovics műve egyszerre tűnik hiányosan hátramaradt töredéknek és befejezésre váró tanulmánynak. Deheroizált monumentum, amelynek fontos képszervező elve a befejezetlenség és a hiány. A lepel lenyomata az illuzionizmus hagyományait is megidézi, rákérdezve a valóság és az illúzió, az eredeti és a másolat viszonyának kérdéskörére. Mindemellett a plasztikai motívumként újraértelmezett festői motívum a festészet és a szobrászat régi paragonéjához is visszanyúlik. Évtizedekkel később, a Velencei Biennálén Jovánovics bemutatta a Részlet a Nagy Viharból (1995) című alkotását, amely egy másik korszakos festményt, Giorgione Viharát idézi, totalizálva a kép egyetlen részletét, mintegy kapcsolódva a korai plasztika kérdésfelvetéséhez, újrafogalmazva a valóság és az illúzió, a festészet és a szobrászat, a hiány és az emlékezet, a mulandóság és az időtlenség, a művészettörténeti hagyomány és az aktualitás dilemmáit.

Fehér Dávid