Halász Károly (1946–2016)

Múzeum – a jelen és a jövő múzeuma I–II.

1977/2003
injekciós tű, üvegfecskendő, üvegampullák fehérre festett orvosi fadobozban
műanyag cső, orvosi fémcsipeszek, labor üvegedények fehérre festett orvosi fadobozban, 8,5 x 33 x 26,5 cm
j.n.
Vétel a művésztől, 2003
Ltsz.: KM.2003.13.1.

Halász Károly művészetének visszatérő témája az izoláció, a periférián létezés, az elvágyódás és a képzeletbeli utazás. A művész egész életművét meghatározta egy 1972-es utazás élménye: meglátogatta a kasseli documentát, amely a konceptuális tendenciák és a fotórealizmus európai térnyerésének kulcsfontosságú eseménye volt. A korszak meghatározó kurátora, Harald Szeemann által rendezett legendás documentán külön szekcióban jelentek meg a művészmúzeumok (Ben Vautier, Marcel Broodthaers, Herbert Distel, Marcel Duchamp, Claes Oldenburg és Daniel Spoerri alkotásai), amelyek közül különösen mély benyomást tett Halászra Claes Oldenburg apró, hétköznapi talált tárgyakat összegyűjtő Mouse Museuma (1965–1977). Később Halász megalkotta a saját minimúzeumait, például a Stelázsi Múzeumot (1972). A művet az otthoni spájz látványa ihlette: egy polcon befőttesüvegekbe zárva sorakoznak a művész saját műveinek, illetve nyugat-európai és amerikai művészek alkotásainak kisméretű reprodukciói, a provincialitás létélményére és a nemzetközi összefüggésrendszer elérhetetlenségére utalva, ahogy a művész fogalmazott: „Bezártságot szimbolizál a mini- múzeum. A hétköznapokból vett példa – dunsztosüvegekbe zárt mű, keserű, fanyar iróniává válik. A gondolatok, a távolban élő művek, és a saját alkotások eltevése egy későbbi időben való felhasználásra.”
Halász Múzeum – a jelen és a jövő múzeuma (1977/2003) című alkotása ugyanehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik. A mű egy orvosi készlethez hasonlít, amelyben a vakcinák ampulláin egy-egy jelentős művész neve olvasható (a mű dokumentációjában Halász név szerint említi Andy Warholt, Bruce Naumant, Ben Vautier-t, Dennis Oppenheimet, Claes Oldenburgot, Christót, Joseph Beuysot, Lucas Samarast, Lynda Benglist, Marcel Duchamp-t, Mario Merzet, Marcel Broodthaerst, Richard Serrát, Richard Longot, Richard Tuttle-t, Robert Smithsont, Rudolf Schwarzkoglert, Wolf Vostellt, Yves Kleint, Yoko Onót), játékosan-
ironikusan uralva a centrum és a periféria dinamikájára, a keleti blokkba – Körner Éva szavaival – „szérumként érkező” nyugati jelenségek „hatására”.

Fehér Dávid