Az nyolcvanas-kilencvenes évek művészete

Fej No. 75.

Birkás Ákos (1941–2018)

Fej No. 75.

1990
olaj, vászon, 190 x 143,5 cm
j.h.: Birkás Ákos (mindkét panelen)
Vétel a művésztől, 1990
Ltsz.: KM.91.8.

A Magyar Képzőművészeti Főiskolát 1965-ben elvégző Birkás Ákos az 1970-es évek közepén egy rövidebb hiperrealista időszakot követően a hazai neoavantgárd kedvelt médiumai, a fotó és film felé fordult, sorozatain a kép-tárgy, látvány és néző viszonyait vizsgálta. Az 1980-as évek elején egy féléves amerikai tartózkodás inspirálta visszatérését a festészethez. Mindeközben folyamatosan foglalkoztatta a társadalom, a gazdaság és a kultúra szereplőinek lehetséges mozgástere, a professzionális környezetről való gondolkodás. Nem csupán részt vett az újfestészeti hullám magyarországi bemutatóin (Frissen festve, 1984, Új szenzibilitás 1985) de annak Hegyi Lóránd művészettörténész mellett egyik hazai elméleti megalapozójává is vált.
Az 1980-as évek közepétől gyakran és hosszan dolgozott Ausztriában, Németországban és Franciaországban. Ebben az időszakban indul a közel másfél évtizedig tartó, mintegy kétszáz darabos Fej sorozata, illetve festészeti programja. Az első Fejet 1984-ben festette. Alapszínekkel (kék, sárga, vörös, fekete) dolgozott, majd ezt követően kezdte egy „kéttáblás szimmetriában” a képteret szinte teljesen kitöltő ovális formát kialakítani. Az egymásból következő, spatulával felkent függőleges és vízszintes gesztusokkal rétegzett felületeket hol erősebb színkontrasztos, hol inkább homogénebb, majdnem monokróm paletta jellemzi. A sokszori átfestéssel (Birkás festői szótárában: tömörítéssel) megjelenő fejmotívum a hordozókon is különböző módon jelenik meg: hol átfedéssel, hol széthúzással kisebb távolságot hagyva a két képtér között, mint az itt látható Fej No. 75 esetében is. Ez a következetes festői program a kétezres évek elején kezdte átadni a helyét egy új, a politikai és társadalmi realitás irányába elköteleződő festészetnek. 2003-ban tér vissza Magyarországra.
„...még 1999-ig festettem ilyen ovális képeket, de mivel a színeket újra visszavenni nem akartam, azokat egyre csak fokoztam. Végül a képeket szétverte a színesség. A színsávok szétverték a tulajdonképpeni témát, a kényes, lélektanilag is értelmezhető, hármas téri viszonylatot: az ovális formán kívüli és belüli illuzórikus tér, valamint a két képtábla közti valódi tér együttes viszonylatát. Először csak látni akartam, mi történik, ha fokozom a színességet. Aztán, mikor láttam, hogy szétveri a képet, már élvezettel hagytam, hadd verje. Igazából már más érdekelt” – mondta egy interjúban.

Páldi Lívia