Nádler István (1938)

Háromszög

1994
olaj, vászon, 160 x 120 cm
j.h.: Nádler István / 1994. / Háromszög / VIII.
Vétel a művésztől, 1995
Ltsz.: KM.95.12.

Nádler István az 1960-as évek elején tagja lett a Molnár Sándor vezette Zuglói Körnek, amely az akkor még elhallgatott és kiállítani nem engedett absztrakt művészet megismerését tűzte ki célul, vitaestek és lakásbeli tárlatok formájában. 1968 decemberében nyílt meg az Ipari Épülettervező Vállalat (Iparterv) Deák Ferenc utcai székháza aulájában a helyszínről Iparterv-csoportnak elnevezett képzőművészeti csoport első kiállítása, amely a neoavantgárd bemutatkozása volt. A csoportban Nádler István Bak Imrével együtt a geometrikus absztrakciót képviselte. Bár a csoport következő, 1969-es kiállítását három nap után a hatóságok bezáratták, az új irányvonal és Nádler István festészete megkezdte legális útját a művészeti életben és a kiállítótermekben is.
Az Iparterv-csoport művészei az észak-amerikai irányzatokból merítettek inspirációt, Nádler és Bak a hard edge-ből, amely határozott körvonalakkal és tónusok nélküli színmezőkkel teremtett áttekinthető, minden tartalmi közlést száműző, objektív rendet. Nádler eredendően lírai művészi alkata azonban az absztrakt expresszionizmus jegyeit is kifejezésre juttatta: a közvetlenséget, a véletlent. Az európai zeneművészet darabjai, valamint a népművészet ritmikájának hatására a hard edge hűvös, racionális formáit újra és újra felülírják a spontán gesztusfestészet eszközei, a szabálytalan, borzolt felületek. Ez történik itt látható festményén is, amely egyszerre stílusidézet, parafrázis és meditációs folyamat eredménye.
Nádler számára sok esetben Kazimir Malevics munkássága jelentette az igazodási pontot, Sárga négyszög fehér alapon című, 1918-as művének alakzata az 1980-as évek közepétől sok Nádler-kompozíció alapmotívuma lett: előbb trapézformaként, utóbb háromszöggé redukálva. Festményén, amely egy sorozat része, az először megfestett sárga, magában álló, szabályos síkidomból homályos, középen mélyvörösen, szinte baljósan gomolygó téralakzat keletkezett az azt alkotó festékrétegekbe való radikális beavatkozással, s a tájképekre jellemző tónusmezők, csíkozások kialakításával. A ködös, lebegő, belülről „negatívan” átizzó és a határozott, éles felületek együttese közvetíti nekünk azt a szavakkal kimondhatatlan élményt, amit Nádler számára jelentett Malevics egykori alkotása. Azáltal, hogy egy elvont tárgyú mű ilyen nyíltan engedi látni létrejötte folyamatát, az akciófestészettel is rokonságba kerül, ugyanakkor a villódzó tónusú, távol-keleti írásjegyekre emlékeztető gesztusok már Nádlernek az ezredforduló idején kibontakozott kalligrafikus, a zen buddhizmus szellemét is magába olvasztó sorozatát készítik elő.
A Fővárosi Képtár két ízben, 1995-ben és 2017-ben rendezett munkáiból egyéni kiállítást, mindkét esetben a Kiscelli Múzeum Templomterében mutatta be a közönségnek először a művész az ott kiállított műveit.

Köblös Péter