Erdély Miklós (1928–1986)

Természet

1984
ceruza, pasztell, festékszóró, papír, 610 x 860 mm
j.j.l. 84 Erdély
Vétel a művész özvegyétől, Szenes Zsuzsától, 1986
Ltsz.: KM.2019.49.1.

Erdély Miklós az 1960-as évek második felétől a különböző kísérleti irányzatokat egyesítő, és a korszak „hivatalos” kultúrájától sok szempontból elkülönülten működő neoavantgárd művész-gondolkodója, katalizátora volt, aki a képzőművészetben, kísérleti filmben, építészetben és irodalomban, és ezek határterületén szinte minden műfajban és médiumban aktívan működött. Szerteágazó életműve folyamatosan gyarapodó „problémakörökbe” szerveződik, egyik központi alkotóelve a létező elemekből új egységet szerkesztő montázs. Művészeti, pedagógiai és bölcseleti tevékenysége – az őt aktuálisan foglalkoztató kérdések (halmazelmélet, kreativitás, entrópia, parapszichológia, szemiotika, utópia, zen koan) a „minden mindennel összefügg” elve alapján történő vizsgálata – folyamatos kritikai párbeszédben állt a korszak tudományos és filozófiai elméleteivel és felfedezéseivel.
Erdély 1946–1947 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán tanult, majd 1951-ben építészmérnöki oklevelet szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Ezt követően különböző irodákban építésvezetőként dolgozott, majd megalapította saját, mozaik-eljárására alapozott épületdíszítő, tartósreklám-kivitelező műhelyét. Ez a munka megteremtette művészi függetlenségének alapjait, ugyanakkor a hazai pop art művészet egyik laborjaként működött. A mozaikok tervezésében és kivitelezésében számos alkotó közreműködött, pl. Rákóczy Gizella, Pauer Gyula és Lakner László is.
Az 1960-as évektől publikált verseket, novellákat. Szenes Zsuzsa textilművésszel közös, Virágárok utcai családi házuk az évtized második felétől vált a különböző gondolkodásmódokat befogadó szellemi körré, számos művészeti akció és esemény helyszínévé. Reflexív alkotói attitűdjének egyik motorja a konvencionalitástól való megszabadulás, amely nem nélkülözi az abszurd és a groteszk iránti fogékonyságot sem. Alapvető törekvése a természet- és humán tudományok, illetve a tudományos és a művészeti-képi gondolkodás egymáshoz közelítése és összekapcsolása.
Erdély 1983-tól haláláig intenzíven foglalkozott festészettel, részben a korszak újfestészeti tendenciáival párbeszédben. Központi témája a „gyök mínusz egy” imaginárius szám/egység, amely egy speciális lehetőség a valós számok körében megoldhatatlan egyenletek problémájának kezelésére a modern természettudományokban. A sorozat darabjai között a Természet ennek az absztrakt fogalmi jelnek egy ironikus-játékos kibontása. A fluoreszkáló napfolt, a gyökjel völgye vagy a szárnyát vesztett egyes az absztrakt relációt egy szimbolikus tájképbe oldja. Erdély számára a festészet is eszköz, „gondolati segédanyag”, a képi és a fogalmi világban folytatott kísérletezéseinek összekapcsolása, amelyet a festői geometria fogalmával jellemzett. Az elvont matematikai jel megfestése is törekvés a megismerés és felismerés szerteágazó és sokrétű lehetőségeinek megmutatására és berögzült gondolkodási hagyományok, formák fellazítására.
A grafikát közvetlenül a művész halála után vásárolta meg a múzeum özvegyétől, Szenes Zsuzsától.

Páldi Lívia