Kristóf Krisztián (1976)
Együttérző tájkép
2017
síkfilm, betonacél, öntöttvas, kötél, HD videó, színes nagyítás FUJI fotópapíron, 200 x 500 x 30 cm; 203 x 305 mm; 8'11''
j.n.
Vétel a művésztől, 2021
KM.2021.22.1.–3.
Az Együttérző tájkép című installáció a művész első nagyobb léptékű egyéni kiállításán került bemutatásra 2017-ben a Trafó Galériában. A mű koncepciója az 1960-as évek murális munkáiból merít. Kristóf Krisztián alapvetően figurális alapú művészete e nagyméretű síkfilm-nagyításokból összeállított mű esetében absztrakt formákkal keveredik. A képet két egymásra fordított fólia interferenciája adja ki, amely azonban a moiré effektus hatására annak függvényében változik, hogy milyen szögből nézzük. Az Együttérző tájkép komplex mediális kísérlet. A munka három összetartozó darabja, a Készen áll az önazonos ember című fotó és az Önazonosság síkja című videómunka együtt rajzolják ki a mű megvalósulásának folyamatát. Az önazonosságot a vágyak és a valóság tudatosan megteremtett vagy éppen szerencsés együttállásaként értelmezhetjük: az ember célja ennek a találkozásnak az elérése.
Oth Viktória