Az 1867-es kiegyezést követő gazdasági fejlődés és társadalmi átrétegződési folyamatok nyomán hazánkban csak lassan alakult ki a képzőművészet intézményrendszere, a műpártoló vásárlói réteg, és jelent meg a művészetek területén a modernizmus. A felsőfokú művészeti képzés helyzete egészen a 20. század elejéig megoldatlan volt, ezért a művészi pályára lépő ifjak határainkon kívül igyekeztek tanulmányokat folytatni, elsősorban Münchenben és Párizsban. Különösen vonzó volt Münchenben az Akadémia mellett az 1886-ban alapított Hollósy-kör, Hollósy Simon szabadiskolája, melynek hallgatóit nem a hasonló festésmód kapcsolta össze, hanem a szellemi közösség. Hatással voltak rájuk a kortárs újító tendenciák, a realizmus, a plein-air. A Hollósy-kör tagjai közé tartoztak az e teremben bemutatott alkotók közül Csók István és Ferenczy Károly is.
A századforduló felé közeledve München mellett egyre inkább Párizsba utaztak a tanulni vágyók, s leggyakrabban magániskolákba, pl. a Julian Akadémiára iratkoztak be. Itt nagyobb szabadságot engedtek a művésznövendékeknek, mint a hagyományos akadémián, s az oktatás az 1880-as évektől már nők számára is elérhetővé vált. Párizsban Munkácsy Mihály műtermében is igen sok magyar megfordult, köztük Rippl-Rónai József, akinek többéves franciaországi tartózkodása alapvetően meghatározta művészeti programját és magánéletét. 1896-ban alapították meg a müncheni Hollósy-kör egyes tagjai a nagybányai iskolát, de a művésztelep nem jelentett egységes művészeti törekvéseket. Az alapítók közül a legerősebb egyéniség Ferenczy Károly, a 20. századi magyar művészet iskolateremtő mestere volt, aki négy képpel szerepel e teremben. Ferenczy Károly családja is szerepet játszott a magyar művészet alakulásában. Nála tizennégy évvel idősebb felesége, Fialka Olga (1848–1930) szintén kiváló festőművész volt, aki korán felismerte férje tehetségét, s saját művészetét háttérbe szorítva folyamatosan segítette Ferenczy kibontakozását. A nyolc nyelven beszélő, művelt asszony fiuk, Valér, és ikergyermekeik, Béni és Noémi születése után felhagyott a festészettel. Mindhárom gyermek sikeres művész lett: Valér festő, Béni szobrász, Noémi gobelinművész.
Rippl-Rónai József magyar művészetre gyakorolt hatása, kiemelkedő életműve miatt hangsúlyosan, három képpel szerepel a teremben. Ő volt az a mester, akinek alkotásai meghatározták a következő nemzedék orientációját és modernizmuseszményét. Kevéssé ismert, hogy modellje, múzsája és életre szóló társa, Lazarine Baudrion (1865–1947) Rippl-Rónai alkotótársa is volt. A művész az 1890-es években Párizsban – részben barátja, a modern szobrászat későbbi megújítója, Aristide Maillol, és a Nabis (próféták) művészcsoport hatására – szőnyegeket is tervezett, amelyeket Lazarine Baudrion és húga, Claudine hímeztek. A művészi terv kivitelezésének nehézségét, az ehhez szükséges türelmes és kitartó munka léptékét mutatja, hogy egy szőnyeg általában egy év alatt készült el. Ennek elismeréseként, amikor 1900-ban a párizsi világkiállítás ezüstérmét elnyerték, a díjat mindkettejüknek, Rippl-Rónai Józsefnek és Lazarine Baudrion-nak ítélték.
Lazarine Baudrion, aki jobbára csak „Lazarine”-ként ismert, egészen korán a festő társává vált. Ennek ellenére Rippl-Rónai csak 1906 után vette feleségül: azután, hogy rendkívüli sikert aratott kiállításával Magyarországon, s népszerűsége és a nyilvánosság megkövetelte a társadalmilag is elfogadott párkapcsolatot.
A századforduló itt bemutatott főműveit a főváros képzőművészeti gyűjteményének újraalapítását követő évtizedben vásárolták meg. A főváros az 1960-as évektől jelentős összegeket biztosított arra, hogy az 1957-ben a Magyar Nemzeti Galériába elvitt gyűjteményt rekonstruálják, s a legfontosabb mesterektől vásárolhassanak.
Molnárné Aczél Eszter
Rippl-Rónai Józseftől Maurer Dóráig
