Az 1960-as, ’70-es évekre a kádári kultúrpolitikát kettősség jellemezte: egyszerre próbált megfelelni a Szovjetunió kívánalmainak, ugyanakkor a gazdaság szempontjából elengedhetetlen nyugati kapcsolatok érdekében modernizációs kísérletbe kezdett. Az 1960-as évek második felétől az 1970-es évek elejéig a kultúrpolitika területén is átmeneti enyhülés kezdődött. Az 1968-ban és 1969-ben az Ipari Épülettervező Vállalat belvárosi irodájában megrendezett I. és II. Iparterv kiállítás, illetve az 1969-es Szürenon tárlat az ekkoriban induló magyar neoavantgárd generáció legfontosabb csoportos bemutatkozásai voltak. A tárlatokon szereplő művek az aktuális kortárs európai és amerikai irányzatok (informel, pop art, hard edge, minimal art) ismeretéről tanúskodtak: a nyugati művészethez való felzárkózás és a szinkronitás lehetőségét vetették fel. Jovánovics Györgynek az I. Iparterv kiállításon szereplő műve (Részlet a Nagy Gilles-ből, 1967–1968), Keserü Ilona és Lakner László festményei a művészek külföldi utazásai során megismert pop art sajátos, közép-európai értelmezései, míg Bak Imre az ugyancsak Nyugat-Európában megismert amerikai hard edge és colour field (színmező) festészet hatására alakította ki geometrikus formanyelvét.
Ekkoriban jelent meg a konceptuális művészet is, amelynek kibontakozása az 1970-es évekre nyúlik át. Legmarkánsabb megnyilvánulásait – akciók, environmentek, fotó és mail art munkák, objektek – a műfaji sokszínűség mellett a burkolt politikai állásfoglalás, a társadalomkritika, illetve a régió konceptuális művészetét egyaránt meghatározó intellektualizmus és filozofikus megközelítés jellemezte. Az irányzat egyik kiemelkedő produktuma Pauer Gyula a műalkotás, illetve a valóság manipulálhatóságát tematizáló pszeudo-koncepciója, amelyet nemcsak szobrokon, objekteken, illetve land art műveken, hanem színházi előadás formájában is megvalósított.
Az 1960-as, ’70-es évek neoavantgárd művészetének hangsúlyosan maszkulin világában szokatlanul radikálisnak tekinthetők az újvidéki születésű Ladik Katalin saját (olykor meztelen) testét is integráló hangköltészeti performanszai, melyek a magyar konceptuális művészet legkiemelkedőbb teljesítményei közé tartoznak.
A korszak kiemelkedő műveit az 1980-as évek elejétől vásárolta meg a Fővárosi Képtár, leggyakrabban közvetlenül a művészektől.
Kumin Mónika
Rippl-Rónai Józseftől Maurer Dóráig
