A gazdasági, politikai-hatalmi válság, a fokozódó össztársadalmi elégedetlenség a nyolcvanas évek közepére egyre nyilvánvalóbbá vált. A kontrollfunkciók kicsúsztak az állami vezetés kezéből, így megkezdődött a rendszer kulturális térvesztése is. Az 1987–1988 körül kezdődő átalakulási folyamatot már a politikai pluralizmus, a szocializmus rendszerének megszűnése és a jogállami parlamentáris berendezkedés kialakítására való törekvés jellemezte.
A kultúrában bekövetkező változásokat a hivatalos ideológia nem vagy már alig tudta követni. Hegyi Lóránd művészettörténész 1981-ben kezdte el az Új szenzibilitás című kiállítássorozatot a Fészek Művészklubban, amely a hazai festészeti szcénát a nemzetközi transzavantgárd tendenciákkal hozta párbeszédbe. Az avantgárd válságára és a posztmodern kondícióra reflektált a festészetben a felerősödő figurativitás, az expresszivitás és a személyesség előtérbe kerülése. Az 1990-es években a technológiai változások is átformálták a látásról és vizualitásról való gondolkodást, a digitalizáció, az új médiumok megjelenésével kapcsolatos kérdések megfogalmazása sürgetővé vált.
A rendszerváltás küszöbén elkezdődött az intézményrendszer átalakulása: 1989-ben megnyílt a magyar és kelet-európai művészek munkáit bemutató Knoll Galéria Budapest, 1991-ben elindult a hazai első nemzetközi vásár a Budapest Art Expo. Megalakult a budapesti Ludwig Múzeum, amely az első közép-kelet-európai kortárs múzeumi gyűjtemény lett. Az egykori keleti blokk országaira eső nemzetközi figyelmet támogatta a régiós kollaborációt is erősítő Soros Alapítvány Kortárs Művészeti Központ (SCCA) hálózat, ami Magyarországon elsősorban a kortárs művészeti szcénával kapcsolatos kutatásokat és nemzetközi megismertetést segítette. 1993-ban megalapították a Nemzeti Kulturális Alapot.
A fiatalabb generációk a lassan mozduló intézményi struktúrától függetlenül alakítottak ki projekt- és kiállítótereket (Újlak mozi, Tűzraktér, Hungária Fürdő). A Magyar Képzőművészeti Főiskolán a diákmozgalom nyomására megjelenő új tanári kar (Maurer Dóra, Károlyi Zsigmond) indított el szemléletváltozást és megalakult a nonprofit kiállítóhelyeket (Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület, Stúdió Galéria, Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros, Liget Galéria, Óbudai Társaskör Galéria stb.) tömörítő Független Képzőművészeti Műhelyek Ligája, amely számos aktuális, a kultúratudományban megjelenő területre – posztkolonializmus, feminista elméletek, a kurátori szemlélet – igyekezett reflektálni. Ennek része volt a Vízpróba (Óbudai Társaskör, 1995) vagy az Erotika és szexualitás a magyar képzőművészetben (1997–1999) című, nemzetközi művészeket is bemutató nőművészeti kiállítássorozat és publikáció, amely az 1970-es években elinduló nyugat-európai és amerikai nőtörténeti kutatásokra alapozva vizsgálta a női szerepek, érzékenységek, a nőművészet hazai történeti és kortárs recepcióját.
Nem mindenki tudott azonban alkalmazkodni a gyors változásokhoz, jellemző volt a középnemzedék egyes tagjainak szellemi elbizonytalanodása. Az 1986-ban elhunyt Erdély Miklós, a neoavantgárd szcéna meghatározó gondolkodója, aki utolsó éveit a festészetnek szentelte, mindvégig kritikus és távolságtartó maradt az „új festészet” tendenciáival szemben. A különutasok, mint El Kazovszkij, az új elméletekkel párhuzamosan is folytatták festészetileg is megalapozott művészi programjukat. A rendszerváltás időszaka ugyanakkor számos alkotó (Birkás Ákos, Károlyi Zsigmond, Maurer Dóra, Gulyás Gyula, Lugossy Mária) több évtizedes munkásságában nyitott új fejezetet. Az 1990-es években induló új generáció, így Németh Hajnal, Chilf Mária pedig már egy plurális eszközkészlettel, az új médiumokra reflektáló szemlélettel és nemzetközi kitekintéssel indult.
1992-ben nyílt meg a Kiscelli Múzeum felújított Templomtere. Az ötszázötven négyzetméter alapterületű, három részre tagolt, a maga nemében egyedülálló tér elsősorban helyspecifikus installációknak adott helyet. Az 1994-től Fitz Péter vezetésével működő Fővárosi Képtár kiállítási és gyűjtési koncepcióját is ez határozta meg 2014-ig. A kiállításokhoz kapcsolódó vásárlások ugyanakkor igyekeztek figyelembe venni a gyűjtemény muzeológiai lehetőségeit és történeti ívét.
Páldi Lívia
Rippl-Rónai Józseftől Maurer Dóráig
