A Fővárosi Képtár gyűjteménygyarapítása 2015 óta összhangban a kiállítási és publikációs tevékenységekkel olyan összetett vizsgálódásra helyezte a hangsúlyt, amelyben kiemelkedő szerep jutott a történeti korszakok és a jelenkor közötti összefüggéseknek. Nem lezárt egységekben, hanem folyamatos párbeszédben és kölcsönhatásban gondolkodik az eltérő generációkról, művészeti pozíciókról, művészet és hatalom kapcsolatáról és a művészetfogalom változásairól. Fókuszába a második világháború után Franciaországba emigrált művészek, az 1960-as, 1970-es évek hazai művészete és kortárs tendenciák kerültek.
A művészet aktuális társadalmi szerepvállalása és az utóbbi évtizedben egyre hangsúlyosabb kutatásalapú művészeti gyakorlatok is szorgalmazzák, hogy a gyűjtemény és a gyűjteményi kiállítás tereiben a kortárs munkák folytonos (át)értelmezési és kritikai lehetőséget, alternatívát is nyújtsanak. A különböző generációk, alkotói stratégiák és formanyelvek közötti kapcsolódási pontok is jól felismerhetőek: Szíj Kamilla hidegtű technikával készült rajzsorozatai egyszerre köthetőek Vera Molnár és Rákóczy Gizella analitikus művészi gondolkodásához, vizuális eszköztárához és ahhoz a hosszas szemlélődés inspirálta gazdag rajzi improvizációkból álló archívum kialakításához, amely Kristóf Krisztián Együttérző tájkép című installációjának az alapját is jelenti. Egy komplexebb installáció részének vagy egy folyamatosan bővülő és alakuló tárgyegyüttesnek a bemutatása komoly kihívást jelent, ilyen Kristóf művének esete, vagy a teremben látható válogatás legkorábban gyűjteménybe került darabja, Németh Hajnal Összeomlás – Passzív interjú, 2010 című munkájából kiemelt elem. Igaz ez az itt látható Kocsi Olga Betonikonra is, amely az egyik első lépcső volt az egyetemi évek alatt kitalált szakrális alteregó, „Holy Olga” köré épülő multimediális installációk felé.
A gyűjteményi munkában újabb szál a női művészek, a nőművészet, a feminista szerepvállalás pozícióinak elméleti és a különböző kulturális, társadalmi és politikai kontextusokhoz kapcsolódó történeti áttekintése. Az egyik még folyamatban lévő szerzeményezés az 1985-ös szépségkirálynő-választás tragédiáját központba állító Érezze megtiszteltetésnek. Eperjesi Ágnes ebben a munkájában nem csupán az átmenet krízisét átélő államszocializmus női emancipációt érintő morális dilemmáival foglalkozik, hanem feltárja a jelenbe átörökített hatalmi viszonyok és hierarchizált terek visszásságait is.
A Csinos kis akvarellek II. is a hazai közelmúlt egyes elnyomott narratíváit emeli vissza az emlékezet közegébe. A művészidentitással, a múlt újjátermelődő tapasztalataival, kollektív és személyes emlékezet összefonódásaival is foglalkozó Borsos Lőrinc művészcsoport (Borsos János és Lőrinc Lilla) a Holokauszt és a nyilas rémuralom eltűnő városi helyszíneiről készített, Hitlerként dedikált, szándékoltan giccsbe hajló grafikai sorozata 2020-ban került a gyűjteménybe.
Páldi Lívia
Rippl-Rónai Józseftől Maurer Dóráig
