“Nincs az emberiség egész történelmében még egy olyan közösség, amelyet ilyen kitartással hajszoltak volna végig a földkerekségen; amely kétezer évvel túlélte volna nemzeti pusztulását, s amely autodafék és gázkamrák közepette soha ne szűnt volna meg imádkozni a megfelelő évszakban azért, hogy termékenyítő eső hulljon egy olyan országban, amelyet soha nem látott, s e csillagászati hosszúságú idő alatt a természetfelettibe vetett törhetetlen hittel évről évre arra emelte volna a poharát, hogy jövőre már Jeruzsálemben ünnepel…” Kösztler Artúr
TAMID: Mindig
