A Dohány utcai zsinagóga épülete melletti árkádok övezte alig ezer négyzetméternyi kert szimbolikus terület a magyarországi zsidó és nemzsidó együttélés történetében. A telek a tizenkilencedik-huszadik század fordulóján vált közterületté, amikor a város rendezésekor lebontották a zsinagóga mellett álló házat. A telek beépítése az elsõ világháború után kezdõdött meg, amikor a zsidó katonák emlékmûvének szánt Hõsök zsinagógáját, kultúrházat és parkot építettek rá. Az egész területet árkádsorral vették körül, hogy a zsidó közösségi terek nyitottak és átláthatóak legyenek. A park közepére keleties vízmedencét álmodtak, melyben az ég tükrözõdhetett volna.
A második világháború végén az épületegyüttes és a kert a budapesti gettó része lett, ahol több tízezer ember zsúfolódott össze embertelen körülmények között. A gettó felszabadításakor megfagyott, éhenhalt, az ostrom és a nyilasok brutalitása következtében elpusztult zsidók ezreinek holttestét találták az utcákon. Közülük több, mint kétezret itt, a kertben temettek el. Ismeretlen, azonosíthatatlan hullákat és olyanokat, akiket máig siratnak. A vízmedencés park sírkertté, egy embertelen korszak mementójává vált.
TAMID: Mindig
