1. terem - 3. nézet

id. Markó Károly: Ino és Melikertész a tengerbe zuhan

Év (készítés)
1830 (~)
Méretek
28 × 40 cm
Anyag/Technika
olaj, vászon

Kovács Gábor Gyűjtemény

Az Inót és Melikertészt ábrázoló mű 1830 körül készült és kis mérete ellenére is csodálatos példája Markó romantikus hévvel fűtött, érzékeny tájfestészetének.
A mitológiai történet szerint a féltékeny Héra tébolyt bocsátott Inóra, mivel dajkálta testvérének, Szemelének és Zeusznak közös gyermekét, Dionüszoszt. A téboly hatására forró vízzel teli üstbe tette saját fiát, majd vele együtt a tengerbe vetette magát. A képen a zuhanás pillanatát láthatjuk, a két alak mellékszereplővé zsugorodik a mindent eluraló fantasztikus látványban. Markó a szereplők drámáját a lélegzetelállítóan szép tájban mutatja meg. Lent a viharos tenger, fent a monumentális mindent betöltő égbolt súlyos fellegeivel, elöl a sötét szirtek, hátul a fehér partok. Nincs egy nyugvó pont sem, a drámai fény-árnyék játékban minden mozgásba kerül, a szemünk folyamatosan vándorol egyik helyről a másikra.
A tragédia színterébe egy reménysugár világlik fel diagonálisan, elképesztő erőt teremtve a kompozícióban: egy ponton kitisztul az ég, megvilágítja a zuhanó alakokat és magát a tengert, mintha az utóbbi tajtékos felszíne ellenére magában hordozná a megváltást is. Valóban Inó és Melikertész a tengerbe esve megmenekülnek a fájdalmas végtől, az istenek kegyelmeznek nekik, halhatatlanná teszik őket, bajba jutott tengerészek segítőivé. Inó fátylának köszönhetően menekül meg Odüsszeusz is a tengeri vihartól és jut a phaiákok szigetére, ahol elbeszéli történetét.

A hullámzás mindent betöltő dinamikája és érzelmeket korbácsoló ereje, tenger és égbolt egylényegűsége és a bennük feltáruló jelentésrétegek olyan közös minőségek, melyek összekapcsolják e csoport képeit. A tenger halhatatlan mitológiai hősök, fantasztikus lények és kalandos felfedezések színtereként évezredek óta alapot képez az emberi fantáziának.