Műtárgy galéria - 1. terem
El Kazovszkij: Új Galathea ültetvény
Év (készítés)
1996/1999
Méretek
166 × 136 cm
Anyag/Technika
vegyes technika, karton
A Kazovszkij-féle magánmitológia a klasszikus antik mitológián, illetve filozófián alapul, és eszköztárát valamint tematikáját tekintve is erősen kötődik egy immár két évezredes hagyományhoz: a római költő, Ovidius Metamorphoses (Átváltozások) című művének 10. könyvében leírt elbeszéléshez, Pygmalion és Galathea történetéhez. A mítosz szerint a mondabeli ciprusi király, Pygmalion, csalódva a női nemben, úgy dönt, hogy sosem nősül meg, és otthonában elefántcsontból egy eszményi nőalak kifaragásába kezd. A műalkotás olyan tökéletesre sikerül, hogy a művész beleszeret saját, idealizált teremtményébe. A történet, lévén mitológiáról van szó, isteni közbeavatkozással végződik: Vénusz, a szerelem istennője meghallgatva a Pygmalion fohászait, a szobrot életre kelti, hogy a szerelem beteljesülhessen.
|
A mítosznak, amely a 19. század folyamán lett igazán népszerű, számos feldolgozása ismert. Az egyik megkapóan szép példa Auguste Rodin szobra a századfordulóról, amely azt a varázslatos pillanatot ábrázolja, amikor a durva kőből a szobrász érintése által gyönyörű nőalak formálódik. De emellett még számtalan klasszikus és modern festményt említhetnénk Francisco Goya művétől az angol preraffaelita Edward Burne-Jones egyedi interpretációiig. A saját teremtményébe beleszerető férfi története azonban jóval túlmutat a képzőművészet területén: az irodalomban, zenében, sőt a populáris kultúrában is rengeteg feldolgozást megért a történet, így például G. B. Shaw Pygmalion című ötfelvonásos drámáját, és az azon alapuló My Fair Lady című filmet és musicalt is ez ihlette, de klasszikus operát és balettet is inspirált az elbeszélés. |
El Kazovszkij azonban csavar a szerelmi történeten, a visszájára fordítva azt. Miképp a mitológiai szobrász, ő is az ideális szépséget megtestesítő bálványokat teremt, megtapasztalva a művészi alkotás elvont misztériumát. De míg a mitológiai Pygmalion-történet happy enddel zárul, addig Kazovszkij alkotásaiban az élő emberekből lesznek a bálványok, a hús-vér lények dermednek emlékművekké, és válnak ezáltal elérhetetlenné. Itt nincs isteni kegy, csodálatos közbeavatkozás: Kazovszkijnál csakis beteljesületlen szerelemről és állandó vágyakozásról lehet szó.