1701
Bécs
Acél, ezüst
PFM IM 2551
Pannonhalma alapításának 700. évfordulójára Karner Egyed (1662-1708) főapát 1701-ben emlékérmet veretett Bécsben és annak témáját metszetben is elkészítette. Az ábrázolás a barokk Pannonhalma szellemét sugározza. Az érem egyik oldalán Szent Márton látható püspöki díszben, nyárson sült lúddal; vele szemben Asztrik párnán a Szent Koronát tartja. Középen hármas domb: a bal oldalon a kolostor, a középsőn egy Kálvária kápolna, a jobb oldalon a mai Boldogasszony-kápolna elődje látható. Az érmen a jubileumra utaló VII-es római szám áll, erős rövidítésekkel szerkesztett latin szöveggel, melynek magyar fordítása: “Aa Pannónia Szent Hegyén lévő Szent Benedek rendű kolostor 1001-ben alapíttatott és 1701. október 9-én ünnepelte hét évszázadát, mely pusztulásban és megújulásban telt el”. A másik oldalon felül középen a Magyarok Nagyasszonya, alatta kétoldalt Szent István és Szent László alakja. A hármas domb alatt a latin felírás magyar fordítása: „Pannonia hegyeit már hét évszázada szabadságra vezetik (ti. a fent ábrázolt személyek), azzal, hogy megalapították, megvédték és gazdagították hét évszázadon át.” A metszet nyomólemezét, valamint az emlékérem verőtövét 1701 óta Pannonhalmán őrzik.