SCHWITTERS KURT
(Hannover, 1887 — Ableside, 1948)
festő, szobrász, költő

Kompozició

1922
collage
220x168 mm
Itsz. K.72.2
vétel

1914-ig Drezdában tanult. Kezdetben az expresszionizmus és Robert Delaunay hatott rá. 1918-ban készítette első collageait, ekkor látogatott el Zürichbe is ,ahol a dada mozgalom vezetőivel, Arppal és Hausmannal találkozott. 1919-ben Hannoverben megalapította a dada mozgalmat. A dada-n belül az ő önálló áramlata volt a “merz” (a szó a kommerz szó kettévágásából eredt). A merz lényege, hogy az eldobott, elhullajtott papírokból, rongyakból, tollakból stb. mint festői elemekből — formál kompozíciót. Többször kiállított a Sturm-ban, és 1921-től részt vett a legfontosabb dada előadásokon, körutakon, 1922-ben a weimari dada konferencián. Itt került kapcsolatba a magyar Bortnyik Sándorral. 1923-ban megalapította a Merz c. folyóiratot, és ugyanekkortól kezdve dolgozott a saját lakását lassanként betöltő , Merz oszlopon". 1922 után Doesburg geometrikus absztrakciója erősen hatott rá. 1932-ben az Abstraction-Création csoport tagja lett. 1937-ben a fasizmus elől Norvégiába, 1940-ben Angliába menekült, közben Németországban “Entartete Kunst”-nak nyilvánították művészetét és merzoszlopát elpusztították. Mint szobrász és mint költő is jelentős, Anna Blume c. versét és más alkotásait már Kassák Lajos közölte a Ma-ban.

Irod.:
H. Bergruen: Kurt Schwitters. Paris, 1954.
Werner Schmalenbach: Kurt Schwitters: Leben und Werk. Köln, 1967.
Friedhelm Lach: Der Merz Künstler Kurt Schwitters. Köln, 1971.