A modern művészet állandó tárlata Budapesten

A Szépművészeti Múzeum nemrégiben új termet nyitott: a megszépített egyiptomi gyűjteménnyel szemben  — levő szárnyban az utóbbi időben birtokába került XX. századi műveket állította ki. Elsősorban külföldön élő magyar művészek alkotásait, a képek és szobrok jó része donáció, de nem kevés került újabb vásárlások útján a múzeum birtokába. Csak örömmel üdvözölhetjük a nagyszerű kezdeményezést, és őszintén reméljük, hogy a modern anyag bővítése állandóan napirenden marad. És bár ez a tárlat aligha vetekedik a hasonló alkotásokat bemutató külföldiekkel, egy szempontból mindenképpen jeles: a sokfelé élő magyar származású és világhírű mesterek művei itt egy helyen vannak, a tárlat az általuk örömmel és készségesen felajánlott anyaggal állandóan bővíthető.
Nemes ég szinte kötelező feladatnak látjuk a külföldre szakadt magyarok állandó hazal kiállítását, hiszen áz okok, amelyek elszakadásukat előidézték, eléggé távoliak tőlünk, a mi művészetszemléletünk mindenképpen befogadóbb, Az 1970-es műcsarnoki tárlat szép nyitánya után a képek sora és a táralatok sorozata folytatható. A művészek készséggel vállalnak közösséget a mai magyar közönséggel, a most megnyílt terem anyaga megérdemel egy katalógust, amilyennel a múzeum egyéb gyűjtéményei rendelkéznek már. De nyilván erre is sor kerül.
A nem magyar művészek közül az itt látható Chagall, Picasso, Cotneitle, André Lhote litográfiák (és másoké), Le Corbusier, Theo von Doesburg, Jean Arp, Sonia Delaunay, Kurt Schwitters egy-egy eredeti műve kiemelkedő, a mesterek jellegzetes és jó terméséből való. Különösen szépek az 1920—30 közötti korszak alkotásai, amelyeket az ekkor emigrációban élő magyarok kaptak és hoztak utóbb haza (pl. Bortnyik). Budapesten van Albersnek az a képe, amelynek szerigráfiai változata nemrégiben (1970 ősz) a düsseldorfi életmű-kiállítás katalógusának melléklete és dísze volt. De ismerünk még a múzeum raktáraiból olyan műveket is (Picasso-karcok!), melyeknek véleményünk szerint helye lehetne az állandó tárlaton.
Külön figyelmet érdernelnek az itt felsorakoz6 és a világ sok táján híres külhoni magyarok: Kepes György, Vasarely, Schöffer, Péri, Csáky, Forbat, Kolos-vary, Pán Márta, Pierre Székely és mások alkotásai. A termet Kepes György remek, nagy méretű és áradó színességű képe — Földkéreg —, a három Vasarely-mű (Marsan, Gixeh, Hokkaido), a mozgó Schöffer fényjátékok uralják (In memoriam Kassák), Pán Márta kitűnő üvegmobilja — NN 111. — és sorolhatnánk tovább a nagyhatasú műveket, néhaényuk a műcsarnoki bemutató kiemelkedően emlékezetes darabja volt. Azután ketültek a múzeum birtokába, többnyire a művészek szíves ajándékaként.
Csáky nyulánk lányfigurája ragadott meg, mellette kitűnő párhuzám egy hasonló Mattis-Teutsch-szobor. Borbereki műve a legtisztább expresszív hangulatok  keveredése a konstrukcióval, az amerikaivá lett Kepes remek absttrakciója mellett a Stockholmban élő Nemes Endre alkotása — Sírfelirat egy kísérleti egérről — a szürrealizmus összetett szellemét közvetíti a látogató elé. De a művek jó része inkább a konstruktivizmus  szellemében fogant, Vasarely mellett Freund Tibor váltakozó színekben feltűnő alkotása ad ízelítőt a "mozgásban való látvány" (Moholy Nagy) lehetőségeiből.
A Passuth Krisztina által válogatott és kiállított anyag mégiscsak töredéknek tűnik, a tárlat szükségszerűen nem érzékeltetheti a modern folyamatok mindegyikét. Néhány Moholy Nagy, Tihanyi, Kassák, Uitz Béla, Hantai Simon, Orbán Dezső, Szenes Árpád kép, Kemény Zoltán, Hajdú István és Vörös Béla szobor bizonnyal teljesebb képet, történetibb és átíogóbb miliőt adna a gyűjteménynek. Helyet szoríthathánk a Kepes fotogrammok mellett világhírű fotósaink — Brassai, Capa, Hervé, Kertész stb. — alkotásainak. Bizonyosan lehétőséget lehetne találni a jeles külföldi művészek gyűjteményének bővülésére. És érzéseink — szerint néhány külföldön élő magyar (Így Peterdi Gábor) kvalitásán felüli helyet és publikációkat kapott.
Egy állandóan nyitott, anyagában pedig állandóan változó tárlatot képzelünk a több művet nehezen befogadó terem falaira, a továbbiakban akád majd hely a bővülő anyag teljesebb bemutátására is.
És feltétlenül méltóbb keretet biztosíthatnának a Schöffer-fényjátékoknak a jelenleginél. Az alig elsötétített fülke, a falon láthátó szegényes vetítővászon túlontúl provizórikusnak tűnik, erősen lerontja a dinamikus alkotás hullámzó hatásáit.
Valahol végre fel kellene állítani a modern külföldi és magyar művészet közös múzeumát. Az ott megteremthető párhuzam csak kiemelhetné a modern hazai művészet igázi értékeit. Okulásul szolgálna a fiatal nemzedékek és az idősebb érdeklődők előtt.

BODRI FERENC