A Szépművészeti Múzeum legújabb, XX. századi művészetet bemutató kiállítása 1972-ben nyilt meg. A kiállítás ebben a formában nem végleges; a múzeum egy ideiglenesen rendbehozott termében nyert elhelyezést, a műtárgyak együttese is hónapról hónapra gazdagodik, változik. A tárlat megrendezésére mégis, az adott körülmények között is szükség volt. A Szépművészeti Múzeum az egyiptomiaktól mind a mai napig folyamatosan mutatja be az egymást követő korszakokat, egymást valto stilusiranyzatokat. A fejlődés pedig nem ért véget az impresszionizmussal, hanem azóta is tart. Sajnos, a gyűjteménynek éppen a modern, XX. századi része meglehetősen hiányos. A rendszeres gyűjtés az első világháború idején abbamaradt, és később sem volt rá mód, hogy a múzeum igazán számottevő művekkel gyarapodjon.

A legutolsó néhány évben a múzeum nagy erőfeszítést tett, hogy az adott lehetőségekhez képest modern képeket, szobrokat, grafikákat szerezzen. Az 1970-ben rendezett ,,XX. századi magyar származású művészek külföldön" c. tárlat anyagából számos mű jelenleg kiállításunkat gazdagítja. Ezeknek az alkotásoknak nagy részét maguk a kiállító művészek ajándékozták a múzeumnak, vagy pedig a múzeum vásárolta meg tőlük. Ezt a kiváló alkalmat a XX. századi gyűjtemény megalapozására ki kellett használni, másrészt viszont éppen ez kicsit esetlegessé is tette a gyűjtemény jellegét. A magyar származású emigráns művészek stílusirányzatát is nagyjából meghatározta, hogy mikor hagyták el az országot. Akik 1919 után mentek el, baloldali nézeteiket összekapcsolták a művészi forradalmisággal. Azokhoz az irányzatokhoz kapcsolódtak, amelyek egyesítették ezt a kétfajta újítási szándékot. Az expresszionizmus inkább személytelen embermegváltó eszménye helyett a szovjet művészek által képviselt konstruktivizmus vált az egyik legerősebb irányzattá a 20-as évek elején.

Akik a 30-as évek folyamán távoztak, azokat más társadalmi-politikai okok kényszerítették emigrálásra. Számukra a forradalom nem volt élő, eleven élmény, és közeli eljövetelében sem hihettek. Európában erre az időszakra inkább elcsitult a művészi mozgalmak korábbi dinamizmusa is, a figurális ábrázolás és a szelídebb, lírai absztrakció számtalan változata bontakozott ki. Az 50-es, de főként a 60-as években az érdeklődés a művészet határainak, lehetőségeinek kiszélesítése felé fordult. Az optikai és kinetikai irányzatok nemcsak a szem számára akartak újszerű élményt nyújtani, hanem azon túlmenően az egész életformát — főként a városi életformát — megszépíteni, a szürke, monoton lakónegyedeket színessé vonzóvá tenni. Céljuk az volt, hogy a művészeti alkotások lehetőleg mindenhová eljussanak, mindenki számára hozzáférhetők legyenek, tehát sok példányban, viszonylag olcsón lehessen őket megvásárolni.

A Szépművészeti Múzeum legfőbb törekvése, hogy az említett irányzatokon túl a többi fontos nemzetközi áramlatot is bemutassa. A gyarapodást a Művelődésügyi Minisztérium vásárlásai, a szocialista országok múzeumaival való cserék, a budapesti kisplasztikai biennálékon való vásárlások, az egyes művészek ajándékozásai segítik elő. A művészek közül már eddig külön kiemelkedett Victor Vasarely, aki nemcsak saját, hanem más, jelentős európai mesterek képeivel is gazdagította múzeumunkat. Azonban mindez együtt sem elegendő ahhoz, hogy a XX. századi művészet fejlődésének egymást követő állomásait logikusan, a legjelentősebb alkotók fő műveivel tudjuk bemutatni. Mégis ezek a művek legalább jelzésszerűen a XX. század dinamizmusát, az egymással feleselő, és egymást mégis kiegészítő irányzatokat érzékeltetik.

Passuth Krisztina