ORBÁN OTTÓ

„11 év, mily kicsi szám! És mégis ezalatt halt meg az Édesapám!”

Orbán Ottó 11 évesen született verse Gaudiopolisban

„Miközben a belém épített műszer szorgosan méri a sűrűsödő semmit, hogy ez már nem AZ, hiába minden, itt nem vagyok otthon, mégha az életem formálódik is itt, otthon én OTT vagyok, abban a világban, ahonnét anyám hétvégi látogatásai közvetítik a madzaggal átkötött csomagok képében érkező üzeneteket.”

Orbán Ottó, 1980

A régi ház

A soha-többé délkörön
angyal jár át a függönyön,
s a könyvelők közt példakép,
apám leoldja bőrövét,
de csak a padlót püföli:
szívességből bőgök neki.
Csodás, csodás gyerekkor.

Anyám igazi úrinő,
lábán fémcsatos lakkcipő,
vállán valódi róka-kepp
és a kosztümje műremek,
ciklámenszín és encián,
s így szól: „Pá, édes Mancikám”.
Csodás, csodás gyerekkor.

Föld alól feljön Nagymama,
hagymaszagú a sóhaja,
és szivárvány gázláng fölött
a krumplis gánca gőzölög;
nincs a világon szebb mese,
mint az ő almás rétese.
Csodás, csodás gyerekkor.

Zsidózik és légót tanul,
sírjából ordít Bartal úr,
és Puderné, kit szán a ház,
gyászfátylával repeszt vadász,
s a fürdőkádban bomba ül,
elszállunk egy percen belül.
Csodás, csodás gyerekkor.

Kilakoltatott szellemek,
poruk a semmiben lebeg,
s míg az apáca-fityulás
halál csontjukon pikuláz
s hörög az űri térzene,
lesik a holdból: vérzem-e?
Csodás, csodás, csodás gyerekkor.

Orbán Ottó, 1972